Tökéletes menyasszonyok

Fejes Gábor kontrablogjáról egy érdekes írás.
Gondolom, már minden internetes szexplázát és az ország összes türelmi zónáját végigpásztázták az RTL Klub erre kiképzett emberei, mert augusztusban jön a ValóVilág 5, amihez kellenek a bevállalós lányok, akik mind meg akarják majd mutatni magukat a kamerák előtt.

Állítólag most a TV2 is beszáll a valóságshow-versenybe (nagy a kereslet mostanság a szexmunkások iránt), ők pedig a Perfect Bride (Tökéletes menyasszony) című játékot indítják, ami két éve Indiában nagy sikerrel futott (amerikai változata a Momma’s Boys, svédül Mammas pojkar – Mami fia, a török változat pedig a Gelinim Olur musun).
Az indiai győztes pár férfitagja, bizonyos Hitesh Chauhan például szerepet kapott a Sapno Se Bhare Naina (Álmokkal teli szemek) című szappanoperában, ami ott egyenes út a sztársághoz, néhány százmillió tévénéző feltétlen rajongásától kísérve.
Ha itthon ugyanaz lesz, akkor a TV2-n is fiús mamákat, anyósjelölteket zárnak össze menyasszonyjelöltekkel, akik közül majd a srácok választanak arát a mama jóváhagyásával persze.
Erről a projektről még nem sokat tudni, biztos ez is nagyon szórakoztató lesz, meg hiteles, tele szép és/vagy érdekes, értelmes, tisztességes lányokkal, fiúkkal, asszonyokkal, akikre lehet majd szavazni emelt díjas sms-ben, és a Majka is biztos feltűnik majd benne, ami a siker egyik garanciája.
Küzdelmes őszünk-telünk lesz, annyi szent...

Új reality-show indul a tv2-n

Megőrjítik a lányok az anyósokat - vagy fordítva?

Eddig ismeretlen típusú valóságshow-t készül képernyőre vinni a tv2, ám az is biztos, hogy a helyzet eddig ismeretlen típusú konfliktusokat is generál. Mitől tökéletes egy menyasszony?
Vadonatúj valóságshowt indít a TV2. A The Perfect Bride - Tökéletes menyasszony című formátum ősszel kerül képernyőre, és az egész családnak tartalmas és izgalmas szórakozást nyújt majd. Bentlakásos, napi reality tizenkét lánnyal, hat pasival, és a srácok mindenre elszánt mamáival!
Az új show-ban a fiúk és lányok egymást és a boldogságot, az anyósjelöltek pedig tökéletes menyüket keresik. A verseny Törökországból indult, eddig Olaszországban, a Közel-Keleten és Indiában tűzték műsorra, egyformán nagy sikerrel.
A koncepció szerint az egyik házban él a 6 anyós és a 12 lány, míg egy tőlük különálló házban szállásolják el a leendő vőlegényeket. Persze nem lesznek teljesen elszakítva egymástól: az anyukák rendszeresen cseveghetnek szemük fényével, de csak videótelefonon keresztül, míg a két házat összekötő közös kertrészbe kizárólag a fiatalok tehetik be lábukat.
A versengő lányok és anyósok sorsáról hetente élő adásban döntenek, mégpedig felváltva: hol az anyósok szavaznak ki egy-egy menyasszonyjelöltet, hol pedig az ifjú lányok döntik el, melyik anyóssal nem kívánnak tovább együtt élni.
"Hiszünk ebben a formátumban, mert úgy véljük, ez egy nagyon szerethető, humoros valóságshow, amelyben sok a csavar, a fordulat, és persze valós érzelmi drámák is várhatók" - mondta el Kiss Péter, a csatorna programigazgatója.
A külföldi szériák már többszörösen igazolták Kiss Péter szavait, a számos nézettségi rekord között is kiemelkedő a török siker, ahol 71 százalékos nézettségi arányt sikerült elérni (összehasonlításként: a konkurens csatorna nemrég véget ért valóságshow-jának döntőjét a 18-49 évesek között is "csak" 49,3 százalék nézte).
Az interneten elérhető néhány külföldön futott epizód, alább az olasz változatból készült összefoglalót lehet megnézni (angol feliratos). A déli nemzet messze földön híres a vehemenciájáról, különösen a nőket tekintve, de ha csak fele ennyire lesz lendületes és szórakoztató a magyar változat, akkor mindenképp megéri ősszel a TV2-re kapcsolni!

Anyós valóságshow-val üldözi a TV2 az RTL Klubot

Új valóságshowt indít a TV2. A The Perfect Bride című műsor ősszel kerül képernyőre.
Bentlakásos, naponta jelentkező reality lesz a The Perfect Bride (A tökéletes menyasszony) tizenkét lánnyal, hat pasival, és a srácok anyukáival. A TV2 szerint az anyós-valóságshow Törökországból indult, de Olaszországban, a Közel-Keleten és Indiában is nagy sikerrel futott. A műsorban az anyósok és a potenciális arák közös fedél alatt élnek majd, míg egy másik házban a reménybeli vőlegényeket szállásolják el. A lakrészeket közös kert köti össze, ahová csak a fiatalok léphetnek, az anyukák pedig napi rendszerességgel videotelefonon keresztül érintkeznek fiukkal.
Minden héten egy élő showműsorban fog eldőlni, hogy kinek kell hazamennie. Egyszer az anyósok döntenek a menyasszonyok sorsáról, másszor pedig megfordulnak a szerepek és a menyasszonyjelöltek mondhatnak ítéletet az anyósokról. Azért hiszünk ebben a formátumban, mert úgy véljük, ez egy nagyon szerethető, humoros valóságshow, amelyben sok a csavar, a fordulat, és persze valós érzelmi drámák is várhatók – mondta Kiss Péter, a TV2 programigazgatója. A műsor külföldön számos nézettségi rekordot megdöntött, a formátum hazájában, Törökországban 71 százalékos közönségaránnyal futott.

Amorozók , bombázók, figyelem! Jelentkezzetek!

Amorozók, macsók, nőfalók, csókkirályok, kujonok, pernahajderek figyelem! Bombázók,jó csajok, kékharisnyák, vadmacskák, édibédik eljött a ti időtök.
Szerencsét kerestek a szerelemben? Meglátjuk, mit dob a gép!
Fiúk, hozzátok anyátokat is!
Jelentkezzetek: a 06-30-44-44-654 telefonszámon, vagy e-mailben a jelentkezz@tv2.hu e-mail címen.
Várjuk a mamát!

Valóságshow-t indít a TV2 is

Vadonatúj valóságshowt indít a TV2. A The Perfect Bride című formátum ősszel kerül képernyőre, és az egész családnak tartalmas és izgalmas szórakozást nyújt majd - áll a sajtóközleményben.
Bentlakásos, napi reality tizenkét lánnyal, hat pasival, és a srácok mindenre elszánt mamáival ősztől a TV2-n! Ahol a fiúk és lányok egymást és a boldogságot, az anyósjelöltek pedig tökéletes menyüket keresik.
A Törökországból indult, de Olaszországban, a Közel-Keleten és Indiában is nagy sikerrel futott formátumban az anyósok és a potenciális arák közös fedél alatt élnek majd, míg egy másik házban a reménybeli vőlegényeket szállásolják el. A lakrészeket közös kert köti össze, ahová csak a fiatalok léphetnek, az anyukák pedig napi rendszerességgel videotelefonon keresztül érintkeznek fiukkal.
Minden héten egy élő showműsorban fog eldőlni, hogy kinek kell hazamennie. Egyszer az anyósok döntenek a menyasszonyok sorsáról, másszor pedig megfordulnak a szerepek és a menyasszonyjelöltek mondhatnak ítéletet az anyósokról. "Azért hiszünk ebben a formátumban, mert úgy véljük, ez egy nagyon szerethető, humoros valóságshow, amelyben sok a csavar, a fordulat, és persze valós érzelmi drámák is várhatók" – mondta Kiss Péter, a TV2 programigazgatója.

A The Perfect Bride – ősztől a TV2-n!

Napi valóságshow-val indítja az őszt a Tv2

A Big Brother-t ugyan már nem támasztja fel, de napi egyórás realityt indít a Tv2 ősszel, amelyben hat férfi próbálja megtalálni párját: a tizenkét kiválasztott lány közé pedig beköltöznek az anyósjelöltek is. A Megasztár jelentősen átalakul, de a Tények nem, a csatorna elégedett a hírműsor nézettségével és tartalmával. Liptai Claudia döntését megértették, Majka és Rákóczi Feri újabb feladatot kap Kiss Péter programigazgató szerint. Interjúnk a VV5 indulásának bejelentése előtt készült.
"Mással ellentétben mi híradót adunk, nem bűnügyi magazint" - mondta minap Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója, és ezzel egyértelműen a Tények-re célzott. Kíván erre reagálni?
- Teljesen érthető, hogy a konkurencia, ha tartósan vereséget szenved egy műsorsávban, akkor keres valami magyarázatot arra, hogy miért teszi odébb a műsorát. Nem elegáns ezt mondani, mert a Tények minden imidzskutatás szerint nagyon respektált brand, nem mellesleg az ország legnézettebb hírműsora. Az egyik legtudatosabb szerkesztői csapat dolgozik ott, az előző napi nézettségeket percről percre elemzik, levonva a tanulságokat. Egy kereskedelmi tévétől pedig teljesen természetes, hogy olyan témákat adjon, amelyek érdeklik az embereket. Ez a nyilatkozat a "savanyú a szőlő" esete, az pedig, hogy eltette az RTL a hírműsorát, annak beismerése, hogy tartósan kikapott abban a sávban.
A Tények-ben nincs több vér és bűnügy, mint az RTL-es Híradó-ban?
- Nekem nincs erről statisztikám. Ha bűnügyekkel foglalkozunk, azért tesszük, mert ez érdekli a nézőket, ez fontos. Mindenféle hatásvadász elemek alkalmazása nélkül, a törvényt betartva készítjük a Tények-et.
Mi lesz a Tv2 nagy dobása ősszel?
- Napi egyórás valóságshow-t indítunk, ez a Perfect Bride. Ez egy török formátum, bejárta a Közel-Keletet, de ment Olaszországban, illetve a hatalmas piacnak számító Indiában is. A koncepció szerint hat macsó pasi beköltözik egy házba, egy másikba pedig lányok mennek, tizenketten. A cél, hogy párt találjanak maguknak, de itt jön a csavar: a hat férfi édesanyja, a leendő anyós is beköltözik ugyanabba a házba vagy épületszárnyba, ahol a nők laknak, így nagyon komoly szerepük lesz abban, hogy fiuk kivel jöhet össze. A nézők voksolhatnak majd arra, hogy ki a hét anyósa: aki a legtöbb voksot kapja, annak jogában áll elküldeni egy olyan lányt, akit nagyon nem kedvel. De lesz olyan hét is, amikor a legrokonszenvesebb lányra lehet szavazni, akkor ő zárhatja ki a játékból a legundokabb anyóst, természetesen a fiával együtt. Minden héten élő show-műsorban fog eldőlni, hogy kinek kell hazamennie. Azért hiszünk ebben a formátumban, mert sok benne a csavar, és szerintünk nagyon vidám, szerethető valóságshow sok humorral, és persze valós érzelmi drámával is.
Szeptemberben már képernyőn lesz?
- Kiemelt fontosságú műsorunk lesz, és az ősz nagy részében menni fog. Műsorsávot egyelőre még nem árulhatok el.
Ez a reality válasz a Való Világ-ra?
- A mi műsorunk más jellegű, nem trash reality. Habár nem ismerem annyira a török tévés piacot, de kinn 71 százalékkal ment ez a műsor, ami az erejét jelzi. Van olyan ország, ahol délután ment, olyan is, ahol este, főműsoridőben. Ezt nyugodtan nézheti az egész család.
A szereplőket még nem kereste felhívó szpotban a Tv2.
- A válogatás azonban már elindult, de lesznek felhívások is. Egyelőre a direkt casting megy, ilyenkor egy csapat járja a várost, az országot, szórakozóhelyekre is benéznek, és ha olyan karaktert látnak, aki szerintük jól működne egy tévéshow-ban, akkor behívják castingra.
Mi lesz azokkal a macsókkal, akiknek nincs anyja, vagy nem akar szerepelni?
- Azok sajnos nem kerülnek be a műsorba, hiába remek karakterek. Nagyon fontos a reality szempontjából az anya-fiú viszony. A műsor akkor lesz jó, ha hiteles, és a szereplők valóban párt akarnak találni maguknak. Az anyukák egyébként videotelefonon napi rendszerességgel beszámolnak majd a fiuknak arról, hogy mi zajlik a hátuk mögött, melyik lány mit mondott róluk.
A Big Brother feltámasztása fel sem merült?
- Nem hiszek abban, hogy a konkurens reality ellen hasonló dramaturgiára épülő valóságshow-val kellene menni. Ez is napi tartalmat, napi szappanoperát szolgáltat a tévézőknek, de a Perfect Bride-ra nem lehet ráfogni, hogy "ja, ez ugyanaz, mint ami a másik tévén megy."
Mennyire zárt reality ez?
- A munkájukat ezekre a hetekre, hónapokra fel kell, hogy adják, a szereplők idejük nagy részét erre a műsorra szánják. Kimehetnek a házból, elmennek romantikus randira. Volt olyan epizód, ahol az anyukát lepte meg a férje egy vacsorával, limuzinnal ment érte, aranyos volt, ahogy a hatvanéves pár végigcsókolózta az estét.
Mennyibe kerül ez a műsor, és mennyi jön vissza termékelhelyezésből?
- Összeget nem mondanék, de a termékelhelyezésre abszolút nyitottak vagyunk.
Kik lesznek a műsorvezetők?
- Nem dőlt még el, több név van a kalapban, de a páros műsorvezetést preferálnánk. Két ember kell erre a feladatra. Ez komoly, drága műsor, nem valószínű, hogy ismeretlen emberrel próbálkoznánk.
Indul ősszel a hatodik Megasztár is. Miért kellett lecserélni a négy zsűritagot?
- Negyven százalékkal ment a pénteki műsorsávban az előző szezon, de mindenképp frissíteni akartunk. Éreztük, hogy kell bele némi változtatás, tartalomban, képi világban, dramaturgiában. Az új zsűritagokat, Bereczki Zoltánt és Falusi Mariannt pedig nem görcsösen kerestük, hanem automatikusan adódtak. Ők már A nagy duett-ben is bizonyítottak. Nagyon lelkesen vállalták a felkérést.
Szerkezeti változás várható?
- A tehetségkutatónak van egy alapvető ritmusa, castingadások, középjáték, majd egyenes kiesés. Mi most a középdöntők dramaturgiáján változtatunk: csak egy szűk kör jut idáig.  De több lesz az összecsapás: dalpárbajokat kell vívniuk az énekeseknek a bennmaradásért.
Kasza Tibi is zsűritag lesz?
- Nagyon elégedettek voltunk zsűrizésével A nagy duett-ben, de mivel ilyen műsort a jövőben szeretnénk még készíteni, Tibit nem tennénk most be a Megasztár-ba.
Lesz még nő a zsűriben? Ki kapja majd a tapasztalt, elismert magyar zenész karakterét, amelyet Presser vitt a show-ban?
- Erről nem szeretnék most többet mondani. Az is lehet, hogy egy fiatal magyar zenész ül majd be, nem a kor számít.
Liptai és Till Attila párosa készpénznek vehető?
- Tilla biztos pontja a Megasztár-nak, a női műsorvezető azonban még nem eldöntött.
Mennyire cél fiatalítani?
- A Megasztár eleve fiatalos műsor, de minden réteg szívesen nézi.
Pénteken jó nézettséggel ment A nagy duett, és a költözés után a szombaton bukó Megasztár is remekelt pénteken. Összecsap az X-Faktor-ral a hatodik Megasztár-évad, vagy más napra kerül?
- A péntek is az esélyes napok közt van.
Liptai Claudiát nem próbálta marasztalni a Mokka?
- Azt meg kell érteni, hogy ha valaki sok éven át hajnalban kelt, és sikeresen vitt egy műsort hosszú ideig, akkor elfárad.
Rákóczi Feri, Majka sok Tv2-es műsorban szerepelt. Kapnak műsort ősszel?
- Ezek az úriemberek párosban nagyon jól működtek, abszolút számítunk rájuk. Nem is kell őszig várni, nyáron már ők vezetik majd A Szépségkirálynő című nagy "event" műsorunkat.
Kovács Áron sokáig vitte az Áll az alku-t, de eltűnt a Tv2-ről. Visszatér majd?
- Most nincs nálunk, de ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ne számítanánk rá, mert tehetséges műsorvezető.  De fontos, hogy mi nem archoz keresünk műsort, hanem formátumokhoz keresünk arcokat.
Új sorozatok lesznek?
- Inkább 2012 elején lesznek premierjeink, mert az ősz a saját gyártású show-król szól majd. A pilotok pedig mindig kiválóak, de nem árt megnézni, hogy a második rész is olyan jó-e, mint az első, azaz nem baj, ha egy sorozat bemutatásával késünk fél évet.
A végére: ön hogyan úszta meg a kirúgásokat? A legtöbb vezetőt fél év alatt lecserélte Simon Zsolt vezérigazgató.
- Ez egy üzleti alapon működő társaság, ahol a programming terület is bizonyos vállalásokat tesz a piac ismeretében, a nézettségi vállalást pedig teljesítettük.

TV2 válasza a ValóVilág 5 -re

Vadonatúj valóságshowt indít a TV2. A The Perfect Bride című formátum ősszel kerül képernyőre, és az egész családnak tartalmas és izgalmas szórakozást nyújt majd. Bentlakásos, napi reality tizenkét lánnyal, hat pasival, és a srácok mindenre elszánt mamáival ősztől a TV2-n! Ahol a fiúk és lányok egymást és a boldogságot, az anyósjelöltek pedig tökéletes menyüket keresik. A Törökországból indult, de Olaszországban, a Közel-Keleten és Indiában is nagy sikerrel futott formátumban az anyósok és a potenciális arák közös fedél alatt élnek majd, míg egy másik házban a reménybeli vőlegényeket szállásolják el. A lakrészeket közös kert köti össze, ahová csak a fiatalok léphetnek, az anyukák pedig napi rendszerességgel videotelefonon keresztül érintkeznek fiukkal. Minden héten egy élő showműsorban fog eldőlni, hogy kinek kell hazamennie. Egyszer az anyósok döntenek a menyasszonyok sorsáról, másszor pedig megfordulnak a szerepek és a menyasszonyjelöltek mondhatnak ítéletet az anyósokról. Azért hiszünk ebben a formátumban, mert úgy véljük, ez egy nagyon szerethető, humoros valóságshow, amelyben sok a csavar, a fordulat, és persze valós érzelmi drámák is várhatók– mondta Kiss Péter, a TV2 programigazgatója.A műsor külföldön számos nézettségi rekordot megdöntött, a formátum hazájában, Törökországban 71 százalékos közönségaránnyal futott.