ÖsszeEsküvők TV2 - Egyre távolabbra kerül Majkáék frigye

Egyre távolabbra kerül Majka és Dundika esküvője. Az ózdi rapper és a modell első közös gyerekét várja, de eközben az apának tévésként is helyt kell állnia. Ő vezeti a TV2 ÖsszeEsküvők című valóságshow- jának éjszakai adásait, amelyek Esküdj! címmel futnak majd.
Majkának napközben néznie kell a valóságshow adásait, éjszaka pedig élőben kell jelentkeznie, így felettébb elfoglalt lesz a következő időszakban, szóba sem kerülhet, hogy elvegye Dundikát. – Még halasztjuk az esküvőt, az új műsor rengeteg elfoglaltságot ad. Igaz, nagyon szeretném elvenni Hajnit, mert fontosnak tartom, hogy a gyermekünk igazi családban nőjön fel, és az én nevemet viselje, de először szülessen meg a kicsi, s hozza úgy az élet, hogy nyugodtan összeházasodhassunk. Nem az esküvőhöz igazítjuk az életünket, hanem ha végre lesz rá időnk, összeházasodunk.

Peller Mariann és Till Attila vezetik majd a Tv2 ÖsszeEsküvők című valóságshow-ját

Peller Mariann és Till Attila lesz az ÖsszeEsküvők műsorvezetője. A késő esti kísérőműsort Majka kapta.
A Tv2-n a Nagy Duett-ben sokat látott, tévés pályáját egy RTL-es vetélkedővel kezdő Peller Mariann és Till Attila, a Megasztár-sorozat és a Big Brother egykori műsorvezetője lesz az ÖsszeEsküvők arca. A Tv2 napi realityje szeptember 16-án indul.

A késő esti kísérőműsort Majka kapta, akit az elmúlt egy-két évben már a Tv2 foglalkoztatott többet: szerepelt az Édesnégyes-ben, később az Ezek megőrültek című gameshow-t vezette.

Az Esküdj! – ez lesz a címe az ÖsszeEsküvők kísérő műsorának

Majkával (32) is naponta találkozhatnak a nézők a TV2 szeptember 16-án induló új valóságshow-jában.
Ahogy arról korábban már beszámolt, az ÖsszeEsküvők című műsor két házigazdája Till Attila (39) és Peller Mariann (28) lesz, az éjszakai, kísérő műsort azonban Majka vezeti majd.
Az Esküdj! – ez lesz a címe az ÖsszeEsküvők kísérő műsorának – minden este a valóságshow-t követően jelentkezik majd a TV2 képernyőjén. Az ózdi hőstől nem áll távol ez a szerep, hiszen műsorvezetői pályafutását pontosan egy ilyen műsorral kezdte a konkurens csatornán. – Számomra ez a műfaj a televíziózás egyik legjobbja, nagyon örülök annak, hogy engem kértek fel. Sokkal szabadabb, szókimondóbb, mint a főidőben futó műsorok, érhetik az embert meglepetések, s ez nagyon izgalmassá teszi az egészet – nyilatkozta Majka.

Benkő Dániel luxusvillájában forog majd a TV2 legújabb valóságshowja az ÖsszeEsküvők

Benkő Dániel "elhasznált" kúriáját kívánja most bevenni a TV2 legújabb az ÖsszeEsküvők valóságshow-jának helyszínéül. A lantművész közel két éve költözött be az ingatlanba feleségjelöltjeivel, ahol pár hónap móka után meg is találta akkori élete szerelmét.A csatorna elmondása szerint a budaörsi villa azért ideális helyszín, mert itt a tizenkét nő, a hat férfi és az ugyanennyi anyósjelölt kényelmesen, szeparáltan elfér. Rossz nyelvek azt suttogják, hogy a házban egykoron nem egy felnőttfilm forgatása lezajlott, azonban nyilván ez mit sem csorbít ősszel a TV2 produktumán.
A szeptember 16-án induló műsorban többek között arra is fény derül majd, hogy létezik-e egyáltalán tökéletes anyós, és mennyi galibát okozhat, ha egy párkapcsolat kezdetén már ismeri egy feleségjelölt választottja édesanyját.

ÖsszeEsküvők TV2 - Tilla kezében van Peller Mariann sorsa

Ha Liptaihoz hasonlítják, annak csak örül, hiszen imádja a vörös bombázó fanyar humorát, és reméli, neki is sikerül egy hullámhosszra kerülni Tillával.
Nincs könnyű helyzetben Peller Mariann, az ÖszszeEsküvők háziasszonya, akinek Tillával kell majd vezetnie a TV2 saját gyártású realityjét. Mint arról beszámoltunk, a szőke műsorvezető Erdélyi Mónika és Iszak Eszter előtt lett befutó, és bár sokáig arról volt szó, hogy Rákóczi Ferenc oldalán kell majd helytállnia, végül mégis Tillára esett a csatorna választása. Amennyire kecsegtető, annyira óriási kihívás is a lehetőség a műsorvezetőnő számára, hiszen egy vérprofi mellett kell majd szóhoz jutnia, aki nem mellesleg több interjúban is utalt már arra, hogy Liptai Claudia a számára tökéletes műsorvezetőtárs. – Megmondom őszintén, nagy-nagy izgalom van bennem, ha arra gondolok, hogy a jövő héten már ott kell állnom a próbákon Tilla mellett – vallja be Peller Mariann. – Egyrészt a profizmusa, másrészt a Claudiával való összeszokottsága miatt van bennem félsz. Nem esne rosszul, ha a műsor indulásánál az emberek Liptai Claudiához hasonlítanának, hiszen a pályám kezdetén ő volt az egyik példaképem. Imádom a humorát, hogy mindig pörög és úgy vág az esze,mint a borotva. Annak idején elalélva néztem az élő show-kat, amiket vezetett, és mindig arról álmodoztam, hogy egyszer én is ezt csinálhatom – mondja. – Most megkaptam az élettől ezt a fantasztikus lehetőséget, és szeretném minél tökéletesebben csinálni. Ebben persze Tillának is fontos szerepe lesz, mert ő nagyon profi. Ha úgy tetszik, rajta múlik vagy rajta is, hogy milyen leszek.
A hírek szerint az ÖsszeEsküvők című műsor két házigazdájának sokszor kell majd spontán megnyilatkoznia, hangsúlyos lesz a férfi-, női szerepük és alapelvárás az empátia.
– Egyelőre csak annyit mondhatok, hogy nem lesz ritka, amikor Tilla a férfiak, én pedig a hölgyek szemszögéből vizsgálok egy helyzetet, ami elkerülhetetlenné teszi, hogy mi ketten évődjünk egymással. Izgalmas időszak áll előttem, remélem, hamar képes leszek Tillára hangolódni.

Peller Mariann és Till Attila lesz az ÖsszeEsküvők műsorvezetője.

Peller Mariann (28) és Till Attila (39) lesz az ÖsszeEsküvők műsorvezetője. A páros szeptember 16-án lesz először látható, akkor indul ugyanis útjára a TV2 őszi nagy durranása, amelyben nők úgy akarnak majd megismerkedni férfiakkal, hogy a leendő kapcsolatban azért a fiúk édesanyjának is lesz némi beleszólása.
Az ÖsszeEsküvők - kel  Mariann hatalmas lehetőséget kapott a bizonyításra, és nagyon örül a feladatnak, amelyet természetesen óriási kihívásnak tekint.
– Nagy feladat, de éppen ezért mindent el fogok követni, hogy jól csináljam. Nagyon örülök, hogy Tillával fogok dolgozni, imádom a humorát, és kifejezetten szeretem a spontán helyzeteket, amelyekben, ismerve őt, lesz részünk – vallotta be nevetve Peller Mariann, aki a munka miatt nem mondott fel állandó munkahelyén, egy kisebb csatornánál, hanem csak vendégszerepel a TV2-n. A műsort egyébként nagyon várja, kíváncsi a leendő anyósokra, szívesen összehasonlítaná a saját kedvese édesanyjával.
– Nekem nagyon nagy szerencsém van, a párom édesanyja egy isteni nő. Ő lenne az, akit mindenki imádna ebben a műsorban, pedig mindenkinek megmondaná a véleményét. Én is nagyon szeretem őt – tette hozzá Mariann.

Tilla igazi élőműsor-veteránként áll a feladathoz, hiszen ő maga is egy valóságshow-val, a Big Brotherrel lett ismert műsorvezető a TV2-n.

Eredetileg a Megasztár új szériáját vezette volna ősszel, de a csatorna végül úgy döntött, hogy a tehetségkutató indítását elhalasztja, így Till Attila megkaphatta az ÖsszeEsküvők műsorvezetését.

Rákóczi Feri lemondott az ÖsszeEsküvők műsorvezetői posztjáról

Rákóczi Feri szakít a TV2-vel.
Meglepő fordulat történt a TV2 három hét múlva induló valóságshow-jának háza táján. Rákóczi Feri lemondott az ÖsszeEsküvők műsorvezetői posztjáról, helyét Till Attila veheti át.
Három hét múlva kezdődik a TV2 vadiúj valóságshow- ja, az ÖsszeEsküvők. A csatorna körülbelül két hónappal ezelőtt jelentette be a hírt, hogy konkurenciát állít a RTL Klub ValóVilág 5-jének, s rögtön meg is kezdődtek a találgatások, hogy kik lesznek az ÖsszeEsküvők műsorvezető-párosának tagjai.
A női oldalon számos név felmerült, s a mai napig nem lehet tudni, hogy kit választottak, a duó férfi tagjáról azonban – miután Majka kiesett a pikszisből – egyhamar kiderült, hogy nem lehet más, csak a Class FM-nél népszerűséget szerzett Rákóczi Feri. Olyannyira, hogy információink szerint az Ezek megőrültek!, illetve a 40 Milliós Játszma című műsorokban már bizonyított képernyős személyesen is jelen lehetett az ÖsszeEsküvők női műsorvezetőjének castingján, hiszen konkrétan neki kerestek párt. A Bors azonban úgy értesült, hogy Rákóczi az utolsó pillanatban visszamondta az új realityben való szereplést. Szerettük volna az érintettet tegnap megkérdezni az okokról, ám Rákóczi Feri szabadságát tölti, a családjával nyaral a Mátrában, ezért lapzártánkig nem sikerült őt elérni.
A Bors megkereste Hajdú Pétert, a műsor producerét, aki nem kívánt válaszolni kérdéseinkre. Így magunkra maradtunk annak latolgatásával is, kik jöhetnek szóba Rákóczi helyére. Till Attila például biztosan megfelelő lenne. Régóta stabil embere a TV2-nek, komoly tapasztalattal rendelkezik az élő show-k levezetésében, és korábban Liptai Claudia oldalán a Big Brotherben azt is bizonyította, hogy egy valóságshow műsorvezetőjeként szintén helytáll. Ráadásul azzal, hogy a Megasztár 6 indulása átcsúszott tavaszra, Tilla naptárában bőven jut hely az ÖsszeEsküvők adásaira.

ÖsszeEsküvők – létezik tökéletes anyós?

Feleséget kereső urak, házasodni vágyó hölgyek és a szerelmi szálakat alaposan összekuszáló anyósok – a világszerte óriási sikert arató műsor magyar változatában is hat jóképű férfi akarja megtalálni majd az igazit, akinek végül az ujjára húzhatja a jegygyűrűt. Csakhogy a szerelmi szálakat alaposan összekuszálhatják majd az anyósjelöltek, akik bőszen őrködnek majd fiaik erkölcsei felett. Ugyanis anyós és menyasszonyjelöltek egy fedél alatt élnek majd, így aztán jaj annak a lánynak aki több fiú felé is kacsingat. Szeptember 16-án elstartol a TV2 legújabb valóságshow-ja az ÖsszeEsküvők, ahol – többek között – kiderül, hogy létezik-e tökéletes anyós.

Az ÖsszeEsküvők mezőnye már majdnem teljes.

Anyósok kontra barátnők - így zajlott a TV2 ÖsszeEsküvők castingja.
Feleséget kereső urak, házasodni vágyó hölgyek és a szerelmi szálakat alaposan összekuszáló anyósok – a világszerte óriási sikert arató műsor magyar változatában is hat jóképű férfi akarja megtalálni majd az igazit, akinek végül az ujjára húzhatja a jegygyűrűt. Csakhogy a szerelmi szálakat alaposan összekuszálhatják majd az anyósjelöltek, akik bőszen őrködnek fiaik erkölcsei felett. Ugyanis anyós és menyasszonyjelöltek egy fedél alatt élnek majd, így aztán jaj annak a lánynak aki több fiú felé is kacsingat.
A TV2 legújabb valóságshow-ja szeptember 16-án startol, a realityjelöltek között van, aki a szerelmi bánatát akarja elfelejteni és van, akinek az tetszik, hogy 12 lány jut 6 fiúra, és persze olyan is akad, akinek az imponál, hogy az egész családot megismerheti, mielőtt végleg döntene. A mezőny már majdnem teljes és a budaörsi luxusvillának is nekiestek már a szekemberek, hogy teljesen átalakítsák a műsor kezdetére.
A valóságshow naponta jelentkezik majd, és olyannyira az egyik fő dobásának tekinti a TV2, hogy a műsor kedvéért még a Megasztárt is elhalasztották.

Megvan az ÖsszeEsküvők csapata

Budaörsön áll a ház, amelynek már nekiestek a mesteremberek a Tv2 megbízásából, hogy átalakítsák és fényűző rezidenciát varázsoljanak belőle a tévéműsor számára. Az ÖsszeEsküvők című, napi valóságshow annyira kiemelt fontosságú produkciója lesz a csatornának 2011 őszén, hogy még a Megasztár -t is elhalasztották miatta. Az [origo] belepillantott a casting egyik utolsó napjába.
Szeptember 16-án rajtol a Tv2 legfontosabb őszi produkciója, az ÖsszeEsküvők. A párkereső műsor mezőnye már majdnem teljes: az [origo] az egyik utolsó napon, a casting végén járt a Róna utcai stúdióban, ahol már az esélyeseket faggatták sokadjára.
Kiss Péter programigazgató kérdésünkre elmondta, hogy sokáig kerestek megfelelő ingatlant."Megvan a helyszín, de nem volt könnyű, mert több alternatívában is gondolkodtunk. Olyan ingatlan kellett, ahol elfér tizenkét lány, hat anyuka, tőlük szeparálva hat férfi, megint külön a stáb, amely körülöttük mozog. Olyan ház kellett, amelynek van kertje, amelyet a tulajdonos nem használ, és belemegy, hogy a következő hat-nyolc hónapra teljesen átalakítsuk. Budaörsön lesz a helyszín, ott áll a megfelelő épület, és már javában megy a háttérmunka."
Több párkereső műsor volt már a hazai tévéken (három széria Nagy Ő, Benkő feleséget keres, Szerelem a legfölsőbb szinteken), részben kamu szereplőkkel, úgy, hogy soha nem maradtak együtt a párok, csak míg forgott a kamera. A programigazgató szerint a néző még hisz az ilyen műsoroknak: "Nálunk az anyósjelölt lesz a garancia: az anya biztosan végigviszi a fiával, hogy az magának való lányt találjon, hiszen csak akkor kapnak fődíjat, ha össze is házasodnak. Nem fogadok el olyan adásokat és olyan szereplőket, amelyek kamuk."
A beköltözős valóságshow-k sajátja, hogy valaki a castingon még jól bírja a faggatást, kérdéseket, ügyesen lavíroz, majd elzárva megtörik, pár hét után ott akarja hagyni a valóságshow-t. Hogy ilyenkor van-e pénzbüntetés, nem egyértelmű: "Egy csatorna sokat beruház egy ilyen műsorba, nem veszi jó néven, ha valaki kisétál a kamerák elől, és elhagyja a helyszínt" - kommentálta felvetésünket Kiss Péter.
A castingon előbb egy fiú-anya párost láttunk: előbbi többször univerzálisként definiálta magát, korábbi párjai hibáiról, munkájáról mesélt, majd palermói családmodellt emlegetett, szerinte náluk otthon pillanatok alatt heves viták bontakoznak ki, nagy érzelmek dominálnak. Ötvenéves édesanyja is bejött később, ő egy jó karakternek tűnt, képernyőn sem mutatott rosszul, és nem tűnt épp visszahúzódónak. Fia jelezte is, hogy az összezártság, a lakótársak rendetlensége, a folyamatos feszültség miatt könnyen robbanhat - egy ordibáló, de dekoratív anyós pedig a reality szerkesztőinek egyik álma.
A menyasszonyjelöltek közé is sokan jelentkeztek, mi két próbálkozót láttunk. Egyikük a közelmúltban a Cica magazinnnak fotóztatta magát, de szerinte a Playboy internetes oldalán is lehet szavazni rá: ő nem olyannak tűnt, mint aki feltétlenül férjet akar fogni magának, sokkal inkább a képernyő adta ismertség vonzhatta, hogy a későbbiekben drágábban adja fotósorozatait. A második lánynak férfiügyben nem voltak nagy elvárásai: "Csak ne legyen tahó!" - jelezte, mivel korábban olyan emberrel élt együtt, aki megverte, mivel "bedurrant az agya a szteroidoktól". Mint elmondta, nincs munkája, jelenleg különösebb célja sem, így jött az ötlet, hogy belevág.
A Tv2 pedig három hét múlva vág bele - és ennek a műsornak a sikerétől függ nagyrészt a csatorna ősze is.

Csak néhány nap előnyt ad az ÖsszeEsküvők a Való Világ 5-nek

Szeptember 16-án indítja a Tv2 a napi realityműsorát, az ÖsszeEsküvők -et. A párkereső valóságshow három csatornán is látható lesz. Még a Megasztár újabb évadját is elhalasztja a Tv2 az ÖsszeEsküvők miatt, amely szeptember közepén, 16-án rajtol. A párkereső valóságshow első adásban tizenhat lány, hat férfi és a férfiak édesanyja mutatkozik be, és már az első este el kell búcsúzniuk néhány nőtől, akik be sem költöznek a rezidenciára. A női lakrészbe beköltözik a többi hölgy és a hat anyuka, a férfiakat pedig külön szállásolják el. A reality mindennap látható lesz a Tv2-n, kísérőműsorai pedig a Pro4-en és a Fem3-on futnak majd, de folyamatos, többórás éjszakai közvetítést is terveznek. Az RTL Klub Való Világ -a szeptember 12-én indul beszavazóshow-val, így a Tv2 csak néhány nap előnyt ad a a riválisnak. A korai kezdés azért lehet fontos, mert egy reality, amely egy-két héttel korában elrajtol, mint a konkurencia műsora, hamarabb építheti ki rajongótáborát.

Az ősz legnagyobb durranása az ÖsszeEsküvők című valóságshow lesz!

 Az ősz legnagyobb durranása a 16:9-es képarányban képernyőre kerülő ÖsszeEsküvők című valóságshow lesz! A különleges izgalmakat tartogató reality napi összefoglalókkal, látványos showműsorokkal és késő éjszakai kiadásokkal kerül képernyőre a TV2-n, de jut az izgalmakból a FEM3-ra, ahol heti összefoglalót, és a TV2 Csoport legújabb tagjára a PRO4-re is, ahol éjszakai, élő közvetítést láthatnak a nézők. A hazai közönség számára teljesen új műsorban 6 szingli fiú, a srácok édesanyjai, valamint 12 szintén szingli lány szerepel. A fiatalok a szerelmet, az anyósjelöltek ideális menyüket keresik a több héten át tartó valóságshow-ban, melynek végén a győztes páros az álomesküvő után a szerelmen túl mesés nyereményekkel gazdagodhat az anyóssal együtt, aki remélhetőleg boldogan adja majd áldását a frigyre.

ÖsszeEsküvők kiütötte a csatorna zászlóshajójának számító műsort, a Megasztárt.

Úgy tűnik, a TV2 ősszel képernyőre kerülő szuperprodukciója, az ÖsszeEsküvők kiütötte a csatorna zászlóshajójának számító műsort, a Megasztárt. A nagy csinnadrattával beharangozott show-t ugyanis mégsem tűzi műsorára a TV2." Valóban csúsztatjuk a Megasztár indulását, a következő időszakban új valóságshow-nkra, az ÖsszeEsküvőkre koncentrálunk. A különleges izgalmakat tartogató reality napi összefoglalókkal, látványos show-műsorokkal, és késő éjszakai kiadásokkal kerül képernyőre, emellett pedig jön a Jóban Rosszban dupla részekkel, és visszatér Hajdú Péter is a Frizbivel" - mondta Kiss Péter, a TV2 programigazgatója.

TV2 ÖsszeEsküvők - Csak a sovány nő való képernyőre?

Ősszel indul a TV2 az ÖsszeEsküvők című valóságshow-ja. Egy ideig arról lehetett hallani, hogy a műsor vezetésére esélyes Erdélyi Mónika is, de mostanában arról suttognak, Peller Mariann a kiválasztott. Az azonban biztos, bármelyikük is kerül képernyőre, annak több-kevesebb kilót le kell adnia.
Amikor Erdélyi Mónikától megvált az RTL Klub, nyílt titok volt, hogy többek között a pluszkilói miatt nem tartottak rá igényt. Most, amikor szóba került, hogy a TV2 csapatát erősítené, úgy hírlett, ez esetben 15-20 kilótól kell megszabadulnia. De vajon képes-e erre Mónika, és egyáltalán, el lehet-e várni ilyesmit egy műsorvezetőtől? Hasonló a helyzet Peller Mariannal is, aki az elmúlt időben rengeteget fogyott, de így sem tökéletesen elégedett magával. Tisztában van ő is azzal, hogy a képernyő jó néhány kilóval teltebbnek mutatja az embert, így csak egy nagyon sovány nő mutat igazán jól a kamerák előtt. Legalábbis a legtöbben így vélekednek, mint az ÖsszeEsküvők producere, Hajdú Péter, aki nem egyszer kihangsúlyozta, hogy ő is sokat fogyott, amikor a TV2-n elkezdték forgatni a Frizbit, így ez másnak is sikerülhet.
Tény, hogy inkább látunk esztétikus embereket a televízióban, de az talán erős túlzás, hogy olykor a szakmaiságot is megelőzi a jó kinézet. Egy csinos nő vajon bármit megtehet? Felmerül a kérdés, ha Hajdú Péter feltétlen fogyást vár munkatársaitól, akkor milyen elvárásai lehetnek feleségével, Sarka Katával szemben. Bizonyára őt is vékonyan szereti, hiszen egy időben a fiatalasszonynak is központ kérdést jelentett a szülés után megnövekedett testsúlya.

Orosz Barbara is lehet az ÖsszeEsküvők TV2 műsorvezetője

Orosz Barbara is lehet a Tv2 új realityje, az ÖsszeEsküvők műsorvezetője, a Bors szerint ő a legesélyesebb.
A Bors szerint jó eséllyel a Cool Night Extrá-ban, a Talpig nő-ben és A Nagy Duett-ben látott Orosz Barbara vezetheti az ÖsszeEsküvők-et, sőt egy másik műsorban is számít rá a Tv2. A csatorna szóvivője, Koltay Tamás az [origo] kérdésére azt mondta, csak találgatásról van szó, ahogy korábban Peller Mariann és Erdélyi Mónika neve is felmerült az ÖsszeEsküvők-kel kapcsolatban - mindannyian a csatorna jelöltjei között vannak, de hivatalosan csak később kívánják közölni a műsorvezető kilétét. Koltay nyilatkozata alapján az sem tűnik biztosnak, hogy a produkcióban Rákóczi Ferenc is benne lesz, akit a Bors már Orosz Barbara műsorvezetőtársaként említ.A török formátumon alapuló ÖsszeEsküvők-ben hat fiú és tizenkét lány költözik össze, a srácok anyjával kiegészülve. A dolog pikantériája, hogy a lányok az édesanyákkal laknak egy házban, a fiúk pedig egy másikban - a közös kertet csak a fiatalok használhatják, a fiúk videotelefonon keresztül tartják a kapcsolatot a szülőkkel.

ÖsszeEsküvők TV2 - Orosz Barbara véget vet Liptai egyeduralmának

Új sztár formálódik a TV2-nél Orosz Barbara személyében. A vörös démon látványosan hasonlít az egykori Liptai Claudiára, akinek könnyen veszélybe kerülhet kiváltságokkal járó elsősége.
Komoly riválisa akadt Liptai Claudiának a TV2-nél. A csatorna jelenlegi legnagyobb sztárja ugyan ma már platinaszőke hajjal domborít a képernyőn, de egykori vörös énjét a korábban a Cool TV-nél dolgozó Orosz Barbara fogja képviselni. Claudiának eddig nem igazán akadt félnivalója anyacsatornájánál, ám szeptembertől az ambiciózus Barbara is beleveti magát a munkába. Bár a TV2 továbbra is titkolózik új valóságshow-járól, lapunk úgy értesült, hogy az ÖsszeEsküvők című műsor vezetésére a porcelánbőrű szépség a legesélyesebb, sőt rögtön egy másikműsornál is képbe került.
– Bevallom, mindig is munkamániás voltam, és a végletekig maximalista. Nagy megtiszteltetés, és elismerésként élem meg, amikor Liptai Claudiához hasonlítanak, hiszen ő vérprofi a szakmában. Ám az igazság az, hogy nagyon is különböző egyéniségek vagyunk. Clau szerintem néha túl sokat adott magából, a privát életéből, ezzel ellentétben én soha nem szerettem kitárulkozni, és továbbra is ehhez tartom magam – nyilatkozta a TV2 új üdvöskéje, aki valószínűleg az ÖsszeEsküvők című valóságshow-ban mutatkozik majd be, Rákóczi Feri oldalán.
– Biztos vagyok benne, hogy a TV2-nél már megvan a koncepció, hogy pontosan mit is akarnak kezdeni velem, és én boldogan állok a felmerülő lehetőségek elé – örvendezett Barbara, aki hozzátette: nagyon kedveli Rákóczi Feri humorát, szarkasztikus megjegyzéseit, és ha az élet úgy hozná, bizonyára hamar összecsiszolódnak, és kiváló műsorvezetőtársak lesznek.
A Bors megkérdezte Orosz Barbarát arról is, mit szól ahhoz, hogy az RTL Klubtól érkezett műsorvezetőtársa, Erdélyi Mónika mégsem fért bele a TV2 elképzeléseibe.
– Mónikával nagyon különös viszonyban vagyok. Emlékszem, egykor arra kért, hogy meseszép ruhákban modellkedjek az esküvői ruhaszalonjában. Azóta persze sok minden megváltozott, de kívánom neki, hogy újra találja meg a helyét a médiában azok után, hogy oly méltatlanul kellett távoznia az RTL Klubtól.

Megvan az első Össze­Esküvő

Megvan az Össze­Esküvők egyik játékos­je­löltje: Du­kai Enikőnek komoly esélye van arra, hogy beköltözzön az anyósoktól hemzsegő házba.

A 24 éves lány Angliából jönne haza a TV2 valóságshowja kedvéért.
„Jártam már angol pasival, de inkább magyar férfira vágyom. Én már tudom, hogy a kulturális különbségek problémássá tehetik a kapcsolatot" – mondta Enikő.
Az Össze­Esküvőkben hat vőlegény-jelölt szerepel majd, akiket édes­anyjuk is elkísér. Ti­zenkét lány harcol a pasikért. A győztes páros csak akkor kaphatja meg a főnyereményt, ha a műsor végén össze is házasodnak.

ÖsszeEsküvők - Hiába fogyózott, jégre tette a TV2 Mónikát

Szinte már csak a célszalag volt előtte, a jelek szerint mégsem térhet vissza a képernyőre. Erdélyi Mónika egyelőre nem kell a TV2-nek, a csatorna folyosóin öt másik női névről pletykálnak.
Mónika is úgy érezhette már, hogy a saját kezében van a sorsa, és az ÖszszeEsküvők producere, Hajdú Péter azt is megerősítette, jó benyomást keltett a TV2 új valóságshow-jának castingján. Igaz, némi fogyást előírtak neki a rend kedvéért, és a műsorvezető lapunknak ezzel kapcsolatban azt sem titkolta, belevetette magát az edzésekbe. Nos, a jelek szerint a fogyásnak egyelőre csak a magánéletben örülhet, lapunk információi szerint ugyanis Mónika már biztosan nem kapja meg a nagy lehetőséget, ami a napi valóságshow-t illeti. Meglehet, csak reklámnak kellett az arca, nem is számítottak rá igazán. Telefonon elértük a műsorvezetőt, aki nagy bajban van, hiszen munkája nincs, viszont a számlákat fizetni kell. – Benne volt a pakliban. De nem kívánok nyilatkozni, majd ha értesítenek az illetékesek, reagálok – fogta rövidre Mónika, aki a rossz hírek ellenére megpróbált nagyon kedves lenni. Ez azt is jelenthetné, hogy a Mónika mellett másik nagy esélyesnek tartott, szintén a konkurenciától érkező Peller Mariann már bonthatná is a pezsgőt, hiszen néhány hete a hírek szerint kettejük között hezitáltak a döntéshozók.
A Bors legfrissebb értesülése szerint azonban ő sem tekinthető nyertesnek, ugyanis még mások is képbe kerültek a csatornánál. Jelenleg úgy tűnik, hogy Peller Mariann mellett, Dukai Regina modell, énekesnő, Köböl Anita modell, a FEM 3 műsorvezetője, Fresh Andi egykori énekesnő és Orosz Barbara színésznő, aki szintén a FEM 3-nál vezet műsort.
Tény, öt fiatal, csinos, és tapasztalattal is rendelkező hölgyről van szó, közülük talán eddig csak Fresh Andi nem vezetett televízióműsort, igaz, rádióban a mai napig hallhatjuk őt. Híreinkkel kapcsolatban hivatalosan is megkérdeztük a csatornát.
– Továbbra sem árulhatom el, ki lesz az ÖsszeEsküvők műsorvezetője, azt ugyanakkor megerősíthetem, hogy a fent említett hölgyek valóban részt vettek a műsorvezető-válogatáson – mondta Koltay Tamás, a TV2 szóvivője.

ÖsszeEsküvők - Hajdú Péter fogyasztaná Mónikát

Több napilap is beszámolt arról, mennyit kellene fogynia a kibeszélőshow sztárjának ahhoz, hogy ő vezethesse az ősszel induló vadonatúj ÖsszeEsküvők valóságshowt!
Erdélyi Mónikáról látszik: mindent megtenne azért, hogy újra képernyőn lehessen, ám sajnos ugyanennyire látszanak a rászaladt extra kilók is - írja a Blikk. A sztár súlyát a TV2 ősszel induló valóságshowjának producere, Hajdú Péter is szóvá tette: szerinte Mónikának nagy esélye van arra, hogy ő legyen az ÖsszeEsküvők műsorvezetője, ám ahhoz mindenképp meg kell szabadulnia súlyfeleslegétől. A Borsban Hajdú Péter azt is felemlegeti, hogy neki milyen kemény fogyókúrán kellett átesnie, amikor a TV2-höz került - lehet, hogy valójában a csatorna az, aki megköveteli a soványságot?

Erdélyi Mónika az egyik favorit az ÖsszeEsküvők élére

Állást kap Mónika, ha lead húsz kilót.Erdélyi Mónika az egyik favorit az ÖsszeEsküvők élére. A műsorvezetőnek a saját kezében a sorsa Peller Mariannal szemben: úgy tudjuk, csak akkor kerülhet képernyőre, ha húsz kilótól megszabadul.
Kétesélyessé szűkült a küzdelem a TV2 vadonatúj valóságshow-jának műsorvezetői helyéért. A sors furcsa fintora, hogy információink szerint két volt RTL-es maradt a kalapban a csatorna legnagyobb őszi durranásának élére. Megbízható forrásból úgy értesültünk, hogy a hosszú évek képernyős tapasztalatai Erdélyi Mónika felé billentik a döntéshozók mérlegét, igen ám, csakhogy a valós mérlegen is Mónika kerekedne felül, ez pedig a televíziós elvárásokat tekintve – akár szó szerint is – súlyos probléma.
A Bors egy neve elhallgatását kérő forrása azt is elárulta, mi várható el az elkövetkezendő néhány hétben az egykori kibeszélőshow háziasszonyától.
– A képernyő egyébként is kövérít, akár öt-tíz kilóval is, Mónika pedig amúgy sem tartozott a nádszál-királykisasszonyok közé. Tizenöt-húsz kilótól kellene legalább megszabadulnia, hogy ő lehessen a befutó – mondta a Borsnak a bennfentes.
Az ÖsszeEsküvők műsor producere megerősítette, hogy a konkurens csatorna két ásza közül kerülhet ki a győztes.
– Valóban járt Peller Mariann és Erdélyi Mónika is a műsorvezetői castingon, és mindketten jól szerepeltek. Hogy ki lesz a műsorvezető, arról a csatorna dönt majd – mondta Hajdú Péter, majd Mónika fogyásával kapcsolatban is reagált a kérdésünkre. – Személy szerint nekem is jobban tetszett Mónika, amikor pár kilóval könnyebb volt. Hogy kapott-e a csatornától utasítást, hogy fogynia kell, s ha igen, mennyit, azt nem tudom. Mindenesetre amikor a TV2-höz kerültem, én is sokat fogytam – tette hozzá a producer.
– Egyelőre magamnak tartozom csak elszámolással azzal kapcsolatban, mennyit nyomok, vagy hogyan nézek ki. Amennyiben úgy alakul, természetesen kiállok majd a nyilvánosság elé, s mindenki láthatja a végeredményt – fogta rövidre lapunk unszolására Erdélyi Mónika, aki a jelek szerint valóban edzésre adta a fejét. Ennek okáról azonban nem kívánt nyilatkozni.
A csatorna szóvivője elmondta:
– Egyelőre még nem dőlt el, ki lesz az ÖsszeEsküvők női műsorvezetője, azt azonban megerősíthetem, hogy Erdélyi Mónika és Peller Mariann neve is felmerült az esélyesek között – nyilatkozta lapunknak Koltay Tamás.