ÖsszeEsküvők TV2 - Csoki és Zsanett szerelme szép lassan ellaposodik

ÖsszeEsküvők Zsanett: Csoki hátba támadott. Az ÖsszeEsküvők Enikője milánói útjukon rámászott Csokira, akinek a show-ból kiesett barátnője, Zsanett kiakadt, és nem látja értelmét a kapcsolat folytatásának.
SZAKÍTÁS Csoki és Zsanett szerelme szép lassan kezdett kibontakozni az ÖsszeEsküvők-rezidencián, Milánóba is együtt készültek, ám a kalandvágyó menyasszonyjelöltnek pénteken minden álma összetört. A nézők Mását szavazták vissza a rezidenciába, párja, Csoki pedig ellenfelét, Enikőt választotta a milánói útra úgy, hogy tudta: a céltudatos szőke lány is párja ellen szavazott. Ennek ellenére szombat reggel együtt indultak az olasz városba, ahol Enikő rámászott Csokira. Ölelgette, bújt hozzá, fogdosta, egyszóval értésére adta, nem lenne ellenére, ha közelebbi viszonyba kerülnének egymással. Eközben a kiesett Zsanett családjával töltötte a hétvégét, és azon gondolkodott, hogyan tovább. – Valamiért úgy kellett történnie, hogy én essek ki. Még aznap megnéztem az éjszakai adást, ahol láttam, hogy Csoki valójában hogy áll hozzám. Azt mondtam neki, hogyha játszani akar, vigyen magával bárkit Milánóba, de ha számítok neki, akkor vigye Csengét. Enikőt választotta, azt a lányt, aki ellenem szavazott, ezzel pedig a tudomásomra hozta, hogy semmit nem jelentettem neki –mondta a Borsnak az özszetört szívű lány, aki komolyabban tervezett az indiai származású fiúval, ám ezek után ő is másképp áll hozzá.
- Ha összejönnek Enikővel, az immár az ő dolguk. Csoki hátba támadott, én pedig lezártam vele a kapcsolatomat. Innentől kezdve nem számít nekem. Nem várom meg – tette hozzá Zsanett.

Összeesküvők TV2 -

Az ÖsszeEsküvőkből elsőnek kiesett menyasszony-jelölttel, Alexával kapták lencsevégre Norbit, aki édesanyjával Ildikóval távozott az ÖsszeEsküvők rezidenciájáról.
Norbi és Alexa is az igazit indult megkeresni az ÖsszeEsküvők című párkereső műsorba, ám a nézői szavazatoknak köszönhetően mind a kettőjüknek távozniuk kellett a rezidenciáról.  Norbi egy kibontakozó félben lévő kapcsolatot hagyott hátra a luxusbörtönben, bár sokan kételkedtek Nikó és az ő kapcsolatának őszinteségében. Úgy tűnik a kételkedőknek lett igaza, hiszen a minap készült fotók  szerint Norbi Alexával találkozgat.
Norbi videoüzenetet is küldött a rezidenciára, melyben tudatta Nikóval, hogy ne siessen ki hozzá, hiszen mint mondta, másként alakult az élete és a jövőben sem tervez a nagyszájú menyasszony-jelöttel.
A 27 éves macsó a képek láttán úgy nyilatkozott, hogy a rezidencián nem volt lehetséges komolyabban megismerkedni Alexával és ezt kívánja most pótolni.
Azt, hogy a kapcsolat valóban komoly-e majd az idő dönti el, főként, hogy nemrég még arról cikkeztek az újságok, hogy Alexának is hamar akadt párkapcsolata a műsorból való távozás után.

Összeesküvők TV2 - Mása nyerte az ÖsszeCsapást, Zsanett távozott

Az elmúlt napok botrányai ellenére a nézők Mását szavazták vissza a legutóbbi ÖsszeCsapásról a rezidenciába. Ezzel Zsanett számára véget ért a verseny.
A rezidencián a lányok lakosztálya Zsanettet küldte az ÖsszeCsapásra, míg a fiúk Mását. A két lány megmérettetése Mása győzelmével ért véget, így ismét bizalmat és ezáltal lehetőséget kapott a folytatásra. Csokinak azonban be kell vetnie a B tervet, ha továbbra is eséllyel szeretne küzdeni a fődíjért. Mikor Csoki értesült arról, hogy meg kell neveznie egy másik lányt arra az esetre, ha Zsanett nem jönne vissza a rezidenciára  Zsanett azonnal a nyakába ugrott és Mónikát vagy esetleg Nikót javasolta meglehetősen nyomatékosan, már-már zsarolva. Az édesanyja, Ircsi azonban másként gondolkodott a dologról. Saját érdekeiket szem előtt tartva sokkal jobbnak találná, ha Csoki ebben az esetben Enikőt vinné magával, mivel így nagyobb esélye lehetne a játékban maradásra és esetleg a fődíjra. Zsanett a Döntés idején is meg volt győződve, hogy megjelölésének hátterében Ricsi áll, hiszen véleménye szerint annak ellenére,  hogy sok lánynak ő nem szimpatikus maguktól nem őt nevezték volna meg az ÖsszeCsapás egyik résztvevőjének.
Azzal, hogy Mása került vissza most újabb átrendeződések várhatóak az erőviszonyokban, mivel mindenki meg volt győződve arról, hogy hazugságai miatt a kétgyermekes anyukának nincs több keresni valója a műsorba.

Összeesküvők TV2 - Mása lesz Zsanett ellenfele

A Tv2 valóságshow-jában a fiúk többsége Mását jelölte meg, így az október 28-ai összecsapáson ő lesz a lányok által kiválasztott Zsanett ellenfele.
Az ÖsszeEsküvők-ből a múlt héten egy anya-fia páros (Ildi és Norbi) távozott, pénteken viszont újfent egy lány fog kiesni. A keddi szembesítésen a lányok többsége Zsanettet jelölte meg, szerdán pedig a fiúk nevezték meg az ellenfelét. Miután Renike védettséget szerzett, és rá nem lehetett szavazni, a fiúk voksai két lány, Niko és Mása között oszlottak meg. A végeredmény Ricsi döntésén múlt, aki - Csoki és Marci mellett - végül Mására tette voksát, a két szavazatot kapott Nikóval szemben. Mása számított arra, hogy ő megy az összecsapásra, de láthatóan Niko sem bánta volna, ha őt küldik Zsanett ellen - a lány ugyanis éppen aznap kapott egy videoüzenetet előző héten kiesett szerelmétől, Norbitól, amelyben a fiú szakított vele. 

Összeesküvők TV2 - Jogsértést is elkövetett volna pénzért a magyar valóságshow sztárja?

Szinte mindenre képes lett volna ÖsszeEsküvők Másája a nyereményért. Akár bigámiát is elkövetett volna a pénzért.
Marci a TV2 ÖsszeEsküvők című műsorában többedszer is kijelentette, hogy már semmit nem akar Másától. A reality legőrültebbnek tartott szereplője az első összecsapást követő párizsi útjukról is beszélt. Marián elmondta, számára már ott világos volt, hogy a kétgyermekes édesanya nem vonzódik hozzá, de Mása készséggel eljátszotta volna a szerelmet a főnyereményért.
„Elkezdtünk rafináltkodni, hogy végigvisszük a műsort hamis érzelmekkel és megnyerjük” – vallotta be Marián a többieknek a tervet, de közben a lelke legmélyén bántotta Mása hamissága. Sőt amikor kiderült, hogy "választottja" el sem vált, végképp csalódott benne.
Tény: bizonyára nem egyedül Mása az, aki a nyereményért költözött be a Rezidenciára, de az mégis csak különös, hogy a kétgyermekes édesanya férjezett asszonyként akár újra kimondta volna a boldogító igent. Hiszen, mint ismeretes a bigámia bűncselekménynek minősül, amelynek elkövetőjét akár három év szabadságvesztéssel is sújthatják.

Összeesküvők TV2 - Drámai találkozás az ÖsszeEsküvőkben

Váratlan vendég érkezett tegnap késő este a Rezidenicába. Mása férje, Zoltán úgy érezte, itt az idő tiszta vizet önteni a pohárba.
A férfi kérdőre vonta nejét, miért állított valótlanságokat róla. Zoltán elpanaszolta, Mása hazugságai nagyon megnehezítették kinn az életét, sok támadás érte az elmúlt napokban. A férj csak ezután közölte érkezése okát: azonnal aláírta a szükséges papírokat és beleegyezett a házasság felbontásába. Egy dolgot kötött ki: a válás után rendszeresen látni szeretné imádott gyermekeit. Rettenetesen szenved a hiányuktól, két hónapja nem látta Natit és Zolikát. A beszélgetés során házasságuk problémáinak kitárgyalása is sorra került. A kétgyermekes anyuka többször sírógörcsöt kapott a beszélgetés során. Hogy mire jutott Zoli és Mása, kiderül az ÖsszeEsküvők esti adásából.

Összeesküvők - Kiki plüssmacit vitt Csengének a rezidenciába

"Hoztam fotókat a kutyákról, van egy közös kép, Peti és Csenge..három kép és egy üzenet érkezik. Mivel a Petinek odaadta az ő saját kis plüsskabaláját, ezért úgy gondoltam hozok neki még egyet" - mondta a pert fontolgató Kiki a TV2 Aktív című műsorában, amikor meglátogatta a műsorban szereplő lányát. Az Első Emelet énekese Összeesküvők Peti anyjának, Ági mamának őszi csokrot vitt a rezidenciába. Kicsit sírtak, összeborultak, majd Kiki okos dolgokat mondott a lányának, akivel 40 napja nem találkoztak. Az énekes rengeteg szeretlek szó közepette távozott a rezidenciából, és még Ági mamát is megnyugtatta, hogy minden rendben van, meg van elégedve lánya választottjával.

Összeesküvők TV2 - Norbi szakított Nikóval

Újabb váratlan fordulat történt az ÖsszeEsküvők rezidenciáján. Nikó üzenetet kapott Norbitól. A srác tudatta a nagyszájú lánnyal, hogy ne igyekezzen ki hozzá, mert másképp alakult az élete, mint ahogyan azt bent tervezték. Norbi videoüzenetben szakított Nikóval. A tegnapi napon Zsanett lett az ÖsszeCsapás egyik biztos résztvevője. Ekkor Niko még azért kampányolt, hogy ő legyen a másik, aki részt vehet a megmérettetésen, annak reményében, hogy kiesik és Norbival tovább folytathatja kapcsolatát. Ekkor azonban még nem tudta, hogy kint Norbi már nem vár rá. Norbi azonban videoüzenetben elmondta, hogy nem vár rá és a játék folytatására biztatta. Extrém feladatokban mérték össze a rezidencia lakói képességeiket. A szöcske evés csak bemelegítés volt. A legdurvább jelenet talán az Erzsi és Csoki egyperces csókjelenete volt, mely közben Zsanett és Ricsi is csatározott nyelveivel. A hátborzongató jelenetek itt még nem értek véget. Renike hisztérikus rohamban tört ki, amikor a fürdőkádban kellett eltölteni nehéz percet siklók társaságában. Fel is adta a versenyt, ami Erzsóknál kiverte a biztosítékot. Renikének nagyon rosszul esett, hogy anyósjelölteje nem állt ki mellette, annak ellenére hogy ő ugyanezt megtette amikor Erzsóknak a magasból kellett leugrania. Az már most látszik, hogy Szilónak nincs könnyű helyzete a két nővel. Azt is kijelentette Sziló, hogy anyja nélkül sokkal könnyebb dolga lenne, akár az egész műsort megnyerhetné.
Fejborotválást nyelvpiercing készítés követett, melyet Ági mama és Nikó vállalt be. Ricsi és Sziló fedetlen testével örvendeztette meg a rezidencia lakóit. Marci lehetőséget kapott, hogy őszintén beszéljen magáról és érzéseiről. Bevallotta, hogy Másával akár érdekből is végig vitte volna a kapcsolatot, mindezt közös megbeszélés alapján. Érzései azonban megváltoztak és lezártnak tekinti ezt az ügyet.
Mása mizériája is tovább folytatódott, ügyvédhez mehetett ki a rezidenciáról. Az ügyvéd vázolta a további teendőket, ami látszólag örömmel töltötte el a kétgyermekes anyukát.
A döntés kezdetét vette. A fiúk feladata volt a párbaj másik résztvevőjének megjelölése. Sziló Nikóra tette a jelét, Csoki Mására, Peti úgy döntött, hogy ígéretét betartva szintén Nikóra tette a jelét. Marci a hazugsága miatt Mását jelölte. Ricsié volt a döntő jel, aki Mását küldte a pénteki ÖsszeCsapásra Zsanett ellenfeléül.

Összeesküvők TV2 - Mása válik!

Mása elindította a válást! A TV2 ÖsszeEsküvők című műsorának még házas menyasszonyjelöltje Hajdú Péter (37) segítségével hamarosan elvált asszony lesz. A kétgyermekes édesanya korábban azt hazudta, hogy elvált, aztán pedig azt, hogy még nem, de már folyamatban van a válása. Kati mamával haza is ment, hogy megkeresse a nem létező papírokat.
Természetesen az igazság kiderült, ezért döntenie kellett. A válást választotta. Vélhetően álmában sem gondolta volna, hogy olyan kicsi a világ, hogy a műsor producere a volt történelemtanárához viszi el. Dr. Berényi András egyszer már kihúzta a csávából Mását és férjét, amikor Zoltánnak meggyűlt a baja a rendőrséggel. – Amikor felkerestem ügyvéd barátomat, hogy segítsen nekünk, megjegyezte: valahonnan nagyon ismerős neki Mása. Aztán amikor találkoztak, kiderült, hogy András volt Mária – a Mása nevet felvette – történelemtanára. Sőt korábban fordult már az ügyvéd úrhoz a pár, amikor a férj börtönbe került – mondta el Hajdú Péter.

Összeesküvők TV2 - Őrjöngött és dobálta magát Renike a siklók társaságában

A nézők nem láthatták, hogy bepánikolt az ÖsszeEsküvők vagány lánya tegnap a csapatfeladatok megoldása közben.
Két csoportra szakadt a társaság, Reninek és Kati mamának az jutott, hogy a kádba kell feküdniük ártalmatlan gabonasiklók közé. Szilo választottja nem vette túl jól az akadályt, csak hosszas rábeszélés után merészkedett be a csúszómászók közé. Rögtön falfehérré változott, majd sikoltozott, és dobálta magát. Az anyósjelölt hiába próbálta nyugtatni, csak néhány másodpercre tudott lehiggadni, majd újra zokogni kezdett. – Nem bírom tovább, érzem, hogy itt mászkálnak a lábaim között – sírta, majd őrjöngve ugrott ki a kádból. Sokáig nyugtatni kellett, remegett, levegő után kapkodott, végül csak akkor sikerült lehiggadnia, amikor már kellő távolságba került a siklóktól. Ám Kati mama az állatok közé feküdt, sőt magára is tekergette őket. Renike undorral nézte.

Összeesküvők TV2 - Pánikroham és gyűlölködés az ÖsszeEskük szereplői között

A TV2 valóságshow-jában a lányok többsége Zsanettet jelölte meg, így ő megy az október 28-i, pénteki összecsapásra. A TV2 szerint egyik női szereplőjük pánikrohamot kapott egy feladat közben, a fiúknál pedig kibékíthetetlen ellentétek vannak.
Az ÖsszeEsküvők-ben távozott már egy anya-fia páros, a héten, október 28-án viszont újfent lány esik ki. A keddi szembesítésen a lányok többsége Zsanettet jelölte meg, aki megfogadta, megkeseríti mindazok életét, akik őt látnák a rezidencia falain kívül. A TV2 közlése szerint Ricsi neveletlennek, szellemi fogyatékosnak és bunkónak nevezte Marcit mindazokért a gusztustalanságokért, amelyeket csinált - nem sok híja volt, hogy egymásnak essenek. Ezúttal Peti akadályozta meg a fizikai agressziót, amely legalább az egyik fél kizárását jelentette volna. A lányoknál ugyanakkor egy feladat okozott riadalmat: Renikének és Kati mamának az a feladat jutott, hogy a hüllőkkel megpakolt fürdőkádban töltsenek el néhány percet, de előbbi falfehérré változott, sikítozott és hiába próbálták megnyugtatni társai, hogy csak ártalmatlan gabonasiklókról van szó.

Összeesküvők TV2 - Zsanett már az ÖsszeCsapásra készül

Zsanett Összeesküvők TV2
A fiúk egymásnak estek és dulakodásba torkollott a vita az ÖsszeEsküvők rezidenciáján. A szembesítés ideje is elérkezett a mai nappal, így a lányok egymás szemébe mondták, kit nem szeretnének a műsorban látni.
A fiúk és az édesanyák egymásra utalva versenyeztek. A fiúk bekötött szemmel vezettek és a mamák navigálták őket. A küzdelem nyertese egy lánynak adhatott védettséget. A versenyt Sziló nyerte meg, így ő nevezhette meg azt a lányt, aki a szembesítés alkalmával a védettséget élvezhette. Legnagyobb veszélyben azok a lányok érzik magukat, akik még nem találtak párra a rezidencián. Marci és Mása kapcsolata lassan de biztosan véget ér. Marci elmondta, hogy látja azokat a hibákat, melyeket Másának helyre kellene tennie a kinti életben. Arra biztatta a kétgyermekes anyukát, hogy menjen ki amint tud és rendezze el a dolgait és a gyermekeivel legyen. Úgy érzi Mása bemenekült a műsorba. Mása azzal vágott vissza, hogy Marci őt egyik pillanatról a másikra Diazhoz fordult a sarokba dobva őt. Már Kati mama is biztosan érezni, hogy egyre messzebb kerülnek  a fiatalok egymástól és tudja, hogy a fia mellé nem ilyen lány való.
Marci és Ricsi között parázs vita alakult ki. Marcit egyre nehezebben viselik a többiek, ugyanis olyan dolgokat enged meg magának, amiket  a többiek nehezen tudnak tolerálni. Leginkább a tisztaságra helyeződött a hangsúly. Petinek köszönhetően a vita nem fajult tettlegességig.
A lányok a Szembesítés során Zsanettet jelölték meg, hogy ő legyen a pénteki ÖsszeCsapás egyik résztvevője. A megmérettetés másik szereplőjét a fiúknak kell majd megnevezniük a Döntés folyamán.

ÖsszeEsküvők TV2 - Nikó összeomlott és veszíteni akar

Nikónak egyedül kell küzdenie a lányokkal az ÖsszeEsküvőkben, amióta szerelme kiesett. Szeretné, ha őt is kiszavaznák. Magára maradt az ÖsszeEsküvőkben Nikó, aki már csak árnyéka egykori önmagának. Korábban nagyszájú lányként harcolt igazáért, most sírógörcsökkel küzd, és feladni látszik a harcot. Eddig is közellenség volt a csajok körében, kétszínűnek, sunyinak gondolták. Legnagyobb ellenfele, Diaz pedig valószínűleg azon lesz, hogy kikészítse Nikót, aki jelentősen meggyengült, amikor szerelme, Norbi kiesett. A fiút nagyon aggasztja választottja további sorsa a TV2 műsorában, és rettentően sajnálja, hogy nem lehet már mellette. – Nagyon kiborult, amikor kiderült: Csokiék mehetnek vissza. Most szervezkedik, ő akar menni az Összecsapásra, és elveszíteni, hogy kijöhessen hozzám – magyarázza Norbi. – Diaz az elejétől azon van, hogy bebizonyítsa: kettőnk kapcsolata nem valós. Azt látom Nikón, hogy harcol az igazáért, és azért, hogy megmutassa, valódi érzelmek és ragaszkodás van köztünk. Most, hogy magára maradt, letört. Szeretném, ha a való életben is megismernénk egymást, én betartom az ígéretemet, és megvárom idekint – mondta Norbi.

TV2 Összeesküvők - Saját tőrébe dőlt Mása,

Saját tőrébe dőlt Mása, a TV2 ÖsszeEsküvők című valóságshow-jának sokak szerint hazudozó, házas menyasszonyjelöltje. A 23 éves kétgyermekes édesanya férje színre lépett, és durva vádakkal illette feleségét, miután a show-ban a nő azt állította, hites urának drogproblémái voltak. Zoltán a Majka vezette Esküdj! című műsorban rántotta le a leplet a fiatalasszonyról, aki szerinte báránybőrbe bújt farkas, ugyanis nemcsak a valóságot ferdíti, de még titkolózik is piszkos múltjáról. A férj azt állítja: neje prostituált volt. – Állítólag fordítóirodában dolgozott, bejelentve – kezdte a férj. – Később kiderült, ez nem igaz. Volt munkája, de nem ez. Prostituáltként dolgozott, a testéből élt. Tudom, kemény vád, bizonyítani nem tudom, de elég, ha én tisztában vagyok ezzel. Egyszer a fejéhez vágtam, akkor nem is tagadta, a gyerekekre hivatkozott – mondta el a férj, aki Majkának bemutatta felesége rózsaszín tb-kiskönyvét, amelybe minden munkahelyet bejegyeznek. Ebben valóban nem szerepelt a fordítóiroda.
A férfi, aki tavaly decemberben szakított párjával, nemrég visszaköltözött közös otthonukba, és akkor találkozott utoljára Másával, amikor ő a műsor miatt hazament keresni a nem létező válási papírokat. Zoltán elárulta, neje jó színésznő, és csak azért jelentkezett az ÖsszeEsküvőkbe, hogy ismert legyen, sőt férjét meg is fenyegette a beköltözés előtt! – Célozgatott arra, ha elárulom, hogy még nem váltunk el, amíg tart a show, akkor nem láthatom majd a gyerekeimet. Így se láthatom, eddig kétszer tudtam velük beszélni, mióta elvitte őket. Nem tudom, mit adott be az anyjának. Félek, hogy nem hozza haza őket. Én már most összetörtem, nekem nem olyan szórakoztató ez a műsor, mint neki. Attól félek, elveszik tőlünk miatta a gyerekeket. Éppen ezért eldöntöttem, hogy harcolni fogok értük! – jelentette ki határozottan Zoltán.
Kíváncsiak voltunk arra, Mása legjobb barátja, Attila, akit megjelölt a valóságshow ideje alatt kapcsolattartónak, vajon mit tud a frissen kiteregetett szennyesről.
Meglepő módon a barát köpni-nyelni nem tudott, amikor szembesült barátnője múltjával. Hosszú csönd után csak annyit mondott:
– Szóhoz se jutok. Előre is köszönöm a megértésüket, de nem szeretnék többet nyilatkozni Másáról, ahogyan a férjéről sem. Nem akarom, hogy a nevemet hozzájuk fűzzék. 

ÖsszeEsküvők - Szoros verseny után búcsúzott az anya-fiú páros

Az ÖsszeEsküvők október 21-i összecsapása után Ircsi és Csoki térhetett vissza a rezidenciára, Ildinek és Norbinak kellett búcsúznia. Az anyóspárbajon Ildi és fia, Norbi maradt alul, igaz, a verseny mindvégig igen szoros volt, Ircsi és Csoki csak 50,3-49,7 százalékarányban tudott nyerni a másik párossal szemben. A stúdióban ülő anya-fiú párosok nagyjából egyenlő arányban várták vissza a versenyzőket (volt, aki - anyát és fiát különválasztva - Ildi és Csoki visszatérésének örült volna), míg a lányok közül öten Norbira, hárman pedig Csokira tették a voksukat. Csoki Zsanetthez térhetett vissza, Norbi viszont már csak játékon kívül találkozhat szerelmével, Nikóval. A múlt heti összecsapást éppen Niko nyerte: ő Csillát küldte haza a versenyből, aminek sokan nem örültek a rezidencián.

Összeesküvők TV2 - Ircsi és Csoki nyerte a párbajt

Nagyon felpöröltek az események az ÖsszeEsküvők műsorában, már az ÖsszeCsapás győzteseit ünnepelhetjük. Csoki és mamája Ircsi nyerte meg a párbajt.
Egész héten nagyon szoros volt a verseny maximum 10%-al lépett el egyik fantomkép alatt lévő család.
A műsor végén Till Attila és Peller Mariann a két műsorvetető leleplezte a fantomképeket, ahol kiderült a végleges eredmény. Ircsi mama és Csoki a szavazatok 50,3%-át gyűjtötte össze, míg ellenfelük Ildi mama és Norbi csak 49,7%-ot szedett össze. Tehát már végleges, hogy az első anyós összecsapást Ircsi és Csoki nyerte meg.

Összeesküvők TV2 - "Senkinek sem ajánlom Mását!"

Megszólalt Mása (23) férje! Az ÖsszeEsküvők szereplők menyasszonyjelöltje egy egész ország előtt csinált belőle bolondot, éppen ezért a TV2 szerda éjjeli Esküdj! című műsorában Zoltán beszélt, és végre tiszta vizet öntött a pohárba házasságukkal kapcsolatban. Mint ismert, a menyasszonyjelölt azt állította, amikor jelentkezett a műsorba, hogy elvált. Mivel ez egy házassággal végződő show, alapfeltétel volt, hogy a játékosok egyedülállók legyenek. Néhány napja azonban felmerült a gyanú, hogy a lány még mindig férjezett. Mása lehetőséget kapott állításának igazolására, hazament a válási papírokért, ám azok – mivel soha nem is léteztek – nem kerültek elő. Voltak viszont a lakásban férfiholmik. A kétgyermekes anyuka férje elárulta, valóban az ő dolgai vannak Mása lakásában, megpróbálja ugyanis felújítani a XVIII. kerületi otthont.
– Rettenetesen lelakta, nagyon rosszul nézett ki a lakás – mesélte Zoltán, aki szerint két gyermekének anyja valójában sosem próbált meg elválni tőle.
Igaz, többször hangoztatta, hogy szeretne, de semmit nem tett meg a dolog érdekében.
Rá­adásul – a férfi szerint – az is érdekes, hogy a házasságuk csődje miatt a kamerák előtt folyamatosan Zoltánt okolja, aki állítólag nyolc éven át szemérmetlenül csalta őt.
A férj szerint ez szemenszedett hazugság, mint oly sok minden más, amit Mása megpróbált elhitetni a versenytársakkal és a nézőkkel.
– Mindig szeret másokat hibáztatni, ilyen, ezt a részét már megszoktam. Rettenetesen jó színésznő. Igaz, hogy megcsaltam egyszer, még az elején, de a bulikat és a pasikat ő sem vetette meg – próbálta megvédeni saját becsületét Zoltán, aki szerint Mása bárkin átgázol, ha úgy véli, érdekei ezt kívánják.– Bárkit eltapos, ha kell. Éppen ezért én már nem is szeretnék kibékülni vele. Nem is érdekel, kivel van, bár a házban egyik fiúnak sem ajánlom, ugyanis én nem haragszom rájuk. Az, amit Mása a házban csinál, egyszerűen felháborító – minősítette felesége viselkedését Zoltán, aki saját bevallása szerint egyre rosszabbul viseli a 23 éves nő viselt dolgait.
– Azt szeretném, ha visszahozná a gyerekeimet, és vége lenne ennek az egésznek közöttünk – jelentette ki a férfi, aki úgy gondolja, eddig alapvetően úriemberként viselte Mása rezidenciában elkövetett folyamatos hazugságait. Most azonban már elege van, reméli, azzal, hogy megszólalt, végre tisztázza magát a súlyos és alaptalan rágalmak alól.

Összeesküvők TV2 - Mása férje kipakol!


Bárkit eltapos a célja érdekében, undorító, amit művel - törte meg a hallgatást Mása férje, Zoltán. Kétség kívül a kétgyermekes anyuka kavarta az eddigi legnagyobb botrányt a TV2 reality-jében, amikor napvilágot látott a hír: úgy jelentkezett az ÖsszeEsküvőkbe, hogy még házas. A szembesítéskor zavartan állította, papírral tudja bizonyítani, hogy elvált, később már azt állította, el sem indította a jogi procedúrát. A TV2 választás elé állította, dönthet a válás mellett, ez esetben játékban maradhat, vagy - a szabályok értelmében - mennie kell a Rezidenciáról. Mása a műsort választotta, ám arra biztos nem számított, hogy a férje Majka műsorában, az Esküdjben fakad ki: "Ha kell, bárkit eltapos! Én egyetlen fiúnak sem ajánlom. Azt meséli fűnek-fának, hogy én nyolc évig csaltam, bezzeg a saját viselt dolgairól mélyen hallgat!" - bosszankodott Zoltán. Mása mindenesetre úgy tűnik, még biztos szereplője a műsornak, nem úgy, mint Norbi és Ildi, akik Csokival és Ircsivel versengenek ma este az ÖsszeCsapáson a nézők kegyeiért.

Összeesküvők TV2 - Megműtik Claudiát

Az ÖsszeEsküvőkből megismert Claudia plasztikai műtétjének látványos előkészületei zajlottak az Esküdj! stúdiójában.
Claudia, aki nemrég esett ki az ÖsszeEsküvők szereplők menyasszonyjelöltjei közül, nincs megelégedve a külsejével. A fiatal lány ezért úgy döntött, plasztikai műtétnek veti alá magát. Claudia és a műtétet végző sebész Majka vendégei voltak az Esküdj! stúdiójában, ahol a lány szemrebbenés nélkül megvált a blúzától. Majkának láthatóan nagyon tetszett a helyezet, és a "rajzolgatásba" is beszállt, illetve véleményt mondott az esetleges mértekről, mert szerinte a nagy mell az igazi. A műsorvezető megígértette Claudiával, hogy neki fogja először megmutatni a végeredményt. De mit szól ehhez Dundika?

A nézettség miatt nem rúgja ki Mását a TV2 Összeesküvők valóságshow-ja

Az ÖsszeEsküvők nézőit három napig tartja izgalomban, hogy férjezett asszony-e Mása, vagy már elvált, független nő. A TV2 valószínűleg a nézettség miatt nem rakta még ki a műsorból.
21,2 százalékos közönségaránnyal ment október 19-én az ÖsszeEsküvők a TV2-n, ami az előzetes elvárás és a sok százmilliós költségvetéshez képest még mindig alacsony, de mindenképp jobb, mint az egy héttel korábbi 17-18 százalék. Ezzel az eredménnyel a reality nagyjából azonos eredményt ért el a hetes műsorsávban, mint az RTL-es Fókusz, amely a múlt héten mindennap megverte. A növekvő érdeklődés főképp az egyik szereplőnek, Másának köszönhető, őt már hétfőn kizárással fenyegette a csatorna - a produkció állítja, hogy a műsor előtt nem tudott arról, hogy a párkereső, férjfogó műsorra jelentkező nő nem vált el. Egy napra rá újra előkerült a téma, a szerdai adásban pedig kiderült, hogy az asszony el sem indította a válást. A szabályok szerint ugyan ki kellene zárni a műsorból, de a TV2 nem teszi meg: a hosszan elnyújtott műbalhé javuló nézettséget hoz, Mása pedig igen népszerű a tévézők körében.

ÖsszeEsküvők TV2 - Ildi és Norbi ellenfele Ircsi és Csoki lesznek.

TV2 ÖsszeEsküvők: Mása idegesen hazudozott, Norbi vagy Csoki megy haza.
Az ÖsszeEsküvők október 21-i, pénteki összecsapásán Ildi és Norbi ellenfele Ircsi és Csoki lesznek.
A TV2 valóságshow-jából ezúttal nem lány, hanem egy anya-fiú páros megy haza: az október 21-i összecsapás egyik szereplőjét a fiúk, ellenfelét a lányok jelölhették ki. Ildi és Norbi ellenfele Ircsi és Csoki lesznek, de Szilo is kapott ellenszavazatot.
Az október 19-i adás részben Másáról is szólt, a kétgyerekes anya idegesen hebegve bevallotta, hogy nem vált el, sőt, a procedúrát sem indította el rendesen. A TV2 - noha hétfőn még kizárással fenyegetőzött - játékban tartja Mását, aki egyfelől népszerű a nézőknél, másfelől személye hozhat még konfliktusokat. Mása korábbi párja a műsorban Marci volt, ám a fiú ma Diazzal (a képen balra) tölthet el egy éjszakát a randiszobában, miután a lány őt választotta.

Összeesküvők TV2 - Mása még egy esélyt kapott, Norbi az ÖsszeCsapásra készül

Mása 24 órát kapott, hogy beszerezze a válását igazoló okiratokat. Ezt nem sikerült megszereznie, hiszen csak a folyamatot indította el a válása felé, azonban ez elmondása szerint megszakadt. Ahogyan ő mondta, már csak a visszaigazolás hiányzik, hiszen ő megjelent mindenhol, ahol kellett és magát a válást is ő indította el. Véleménye szerint csak egy hivatalos visszajelzés hiányzik a házasság végének igazolásáról.
A műsor készítői még egy lehetőséget adtak Másának, bízva abban, hogy valóban elindította a folyamatot. Segítik abban, hogy a függetlenségét valóban  be tudja bizonyítani és így lehetőséget kap, hogy tisztázza magát a lakótársai előtt is.
Ebben az adásban egy fiú és édesanyja került kiválasztásra a szembesítés által, akik a pénteki ÖsszeCsapás biztos résztvevője lesz. Az ÖsszeCsapástól egy fiúnak lehetősége van megmenekülnie. Mégpedig annak, akit az a lány jelöl ki, aki az iszapbirkózás győztese lesz. A lányok küzdelmének nyertese Mása lett, így ő jelölhette ki azt , aki a védettség biztonságában érezheti magát. Mása Marcit és ezáltal Kati mamát helyezte védettség alá. A szembesítés során a védettséget élvező Marci Norbit nevezte meg. Indoklásként komolyabb okokat ne tudott felhozni, mert ő mindenkit kedvel. Csoki Norbit választotta, bár mindenki arra számított, hogy Ricsit nevezi majd meg. Ennek ellenére Ricsi Csokira tette jelét. Döntését édesanyja és Csoki anyukájának Ircsinek a konfliktusával indokolta, bár szíve szerint Marcira tette volna, hogy megregulázza  a rendetlen fiút. Azt is elmondta, hogy Csokival a viszonya nagyon sokat javult, ám egyértelműen édesanyját vette figyelembe a döntésnél. Norbi Csokira szavazott, mivel szerinte ő ment legtöbbször szembe az írott és íratlan szabályokkal. Péter is hasonló indokokkal Csokit küldte volna az ÖsszeCsapásra. Sziló döntése az adott helyzetben nagyon meghatározó volt. Ő leginkább a lányok rezidenciáján uralkodó helyzettel magyarázta, hogy Norbit választotta. Döntése holtversenyt idézett elő, mely által Marcié lett a feladat, hogy kiválassza az ÖsszeCsapás résztvevőjét. Ő Norbit nevete ismét meg, mivel Csokit közelebb érzi magához.
Norbi és Ildi mama pénteki ellenfelének kiválasztása a holnapi nap folyamán a lányok feladata lesz.

Iszapban hemperegtek az ÖsszeEsküvők női szereplői

Iszapbirkózásban mérték össze erejüket a TV2 valóságshow-jának női szereplői: a győztes megmenthet egy fiút a kieséstől. A tévérovat ovasói időközben megszavazták a legszebb lányokat. 6143 szavazat érkezett az [origo] tévérovatában az ÖsszeEsküvők női szereplőire: a válaszadók bő harmada, 35,3 százaléka szerint Csenge (a képen balra) a legszebb a rezidencián, az oldalt látogatók 18,9 százaléka pedig úgy vélte, Másánál (a képen jobbra) nincs vonzóbb. Az internetes szépségversenyben Diaz lett a harmadik, 8,5 százalékkal, a középmezőnyben Mónika (7,5%) és Niko (6,3%) végeztek. A TV2 valóságshow-jában, október 18-án Mása vall arról, hogy elvált-e valóban, a lányok pedig iszapbirkózásban mérik össze magukat. A győztes védettséget adhat egy fiúnak és az anyjának - ugyanis a héten már nem lány, hanem egy fiú-anya páros esik ki a műsorból.
Összeesküvők TV2 szereplők, iszapbírkozása.

Ősszeesküvők - Beszigorított, majd váratlanul megenyhült a TV2

Bár október 17-én azzal fenyegették az ÖsszeEsküvők szereplőjét, Mását, hogy kiteszik, ha bebizonyosodik, hogy még nem vált el - mégsem rúgja ki a produkció, pedig elvileg nem vehetne részt a párkereső valóságshow-ban. Noha egy nappal korábban a műsorvezető, Till Attila azzal fenyegette az ÖsszeEsküvők szereplőjét, Mását, hogy kiteszik a párkereső valóságshow-ból, ha kiderül, hogy igaz a bejelentő állítása, miszerint nem vált el, október 18-án este már elnézőbb volt a csatorna, a kétgyerekes anyát mégsem rakja ki a produkció. Mása azzal védekezett, hogy ő beadta a papírokat, de mivel a válást nem mondták még ki, elvileg nem is indulhatott volna a realityben, amelyet csak olyan páros nyerhet, amely összeházasodik a műsor után. A stáb vállalta, hogy segít elintézni a formaságokat, hogy a nő a játékban maradhasson. A műsorból a héten nem nő, hanem fiú és anyukája esik ki. Az iszapbirkózásban győztes Mása jelölhette ki, ki kapjon védettséget - ő Marcit választotta. A fiúszereplők egymás ellen szavaztak, hárman azt akarták, hogy Norbi menjen a pénteki összecsapásra, hárman Csokit tudnák nélkülözni. Végül a védettséggel bíró srácnak kellett döntenie, ő Norbit jelölte ki.

A kiutált nő térhetett vissza az ÖsszeEsküvők rezidenciájára

A nők által kiközösített Niko nyerte október 14-én az összecsapást, így ő maradhat a TV2 valóságshow-jában.
A lakótársai által szinte kiközösített, nem épp népszerű Niko nyert október 14-én az ÖsszeEsküvők-ben, a szavazatok 58 százalékával kerekedett felül Csillán. A vesztes sírva, szipogva, megcsukló hangon búcsúzott, Niko pedig visszatért a rezidenciára, ahol jóformán senki nem várta örömmel, a nézői döntés láttán páran nem is palástolták rosszkedvüket, páran olyan undorral néztek rá, mint egy lavórnyi felboncolt békára. A nyertesek eddig randit, különleges hétvégét is kaptak, de Niko ajándékát az élő műsorban nem közölte Till Attila és Peller Mariann. A reality következő hetében, péntek este újabb szereplő esik ki.

TV2 ÖsszeEsküvők - Csilla távozott a menyasszony-jelöltek közül

Összeesküvők TV2 CSilla
Ezen a héten sem unatkoztak az Összeesküvők rezidenciáján élők. A pezsgő hetet Tilla bejelentése koronázta meg.
A váratlan események sora nem ért véget a műsorban. Renike a héten komoly horderejű kijelentéseket tett arra vonatkozóan, hogy kívülről információkat kapott a versenytársait illetően. A szabályok azonban kimondják, hogy a külvilággal  a kapcsolattartás tilos és az onnan szerzet információk megosztása is kizárást von maga után.
Miután ez volt az első eset volt, így csak büntetésben részesült, mely azonban kollektív büntetés lett. A mamák és az ÖsszeCsapás résztvevőin kívül nem hagyhatták el a lányok a rezidenciát. Niko, Csilla és a mamák ezúttal a többi lány nélkül indultak a stúdióba.
Niko és Csilla harca már sz ÖsszeCsapás előtt a lakosztályban elkezdődött. Norbi célja tehát, hogy a lányok küzdjenek meg érte, teljesült. Mása és Marci körül is forrtak az indulatok.
Mása nagyon megharagudott, mivel Marci Diazt vitte egyéjszakás randevúra. Ezt leginkább kati mamának köszönhette, aki határozottak kérte Marcit, hogy Diazt válassza.
A kőkemény testnevelőtanár Erzsók is kiborult, amikor Ildi szembesítette azzal, hogyan viselkedik az elmúlt napokban. Akkora vita kerekedett, hogy a lányok mély hallgatásba burkolóztak a konfliktus hevében.
A lányok Ildi által vezényelt “show” keretében bontakozhattak ki a többiek előtt. Csilla és Nikó is igyekezett a benne rejlő érzéseket felszínre hozni. Nem kímélték egymást ismét a lányok. A feszültség oldására Csillának is Nikonak szerepjátékot találtak ki. Egymást kellett parodizálniuk, kellemes és vidám perceket hozva ezzel a rezidencia életébe.
A két lány a stúdióban mindent bevetve küzdött a játékban maradásért és így Norbiért. Norbi az ÖsszeCsapásra érkezve elmondta, hogy Nikot várja vissza, így Csilla arra kérte a nézőket szavazzanak ellenfelére. A lányok a rezidencián megdöbbenve figyelték az eseményeket és nagyobb számban várták vissza Csillát. A fiúk is osztották a lányok véleményét és ők is a mindig mosolygó lányt várták vissza.
A nézők döntöttek és a negyedik ÖsszeCsapásról Nikot juttatták vissza a rezidenciára.

Összeesküvők TV2 - Titkos jelbeszéd miatt büntetik a női szereplőket

Az október 14-i összecsapásra nem mehetnek a TV2 valóságshow-jának további szereplői, mert egyikük egy héttel korábban üzent apjának, és információkat kapott tőle. A lányok közül csak Nikó és Csilla lesz ott a stúdióban. Mint a legtöbb beköltözős reality, mint a Big Brother vagy a Való Világ, az ÖsszeEsküvők szereplőinek is tilos a külvilággal kommunkálni, információkat beszerezni, mert ez helyzeti előnybe hozhatja őket a versengés során. A TV2 valóságshow-jának szereplői Renike miatt nem mehetnek ki ezúttal a stúdióba, az összecsapásra, így a stúdióban ezúttal csak Nikó és Csilla ül majd, szemben az anyósokkal. A büntetés oka az, hogy múlt héten - a szabályok ellenére - Renike titkos jelbeszéddel kommunikált a stúdióban vendégként érkezett édesapjával. A műsor szerkesztői úgy döntöttek, hogy példát statuálnak, és a lányok ezúttal kollektív büntetésben részesülnek. Minden héten az egyik legizgalmasabb programjuk, hogy kimozdulhatnak a rezidenciáról, hogy egy pillanatra láthassák szeretteiket - ezúttal azonban a bekamerázott objektumban maradnak.

Összeesküvők TV2 - Közeleg az újabb ÖsszeCsapás

Rendhagyó szembesítést és jelölést követően Nikó mellé a fiúk Csillát jelölték meg az ÖsszeCsapás résztvevőjének. A közelgő megmérettetésre feszülten készülnek a résztvevők és a hangulat is egyre nyomasztóbb az ÖsszeEsküvők rezidenciáján.
Egyre feszítettebb a helyzet a lányok és a mamák között is. Nikó nehezen viseli, hogy nem csak a bentmaradásért, de Norbi szívéért is meg kell küzdenie.
Ircsi és Éva harca is tovább folytatódik. A heves szócsatákat a alattomos és csendes hadviselés váltotta fel. Egy darabig. Évánál néhány pohár verte ki a biztosítékot és nem tudta szó nélkül hagyni a dolgot, de leginkább jó alkalmat szolgáltatott a helyzet Éva kötekedéséhez, melyhez már Ildikó sem kívánt asszisztálni.
Kati mama is bal lábbal kelt fel, mindenkibe belekötött. Később ezt igyekezett viccként beállítani, amire vevő sajnos nem akadt. A lányok és fiúk is a közelgő ÖsszeCsapás esélyeit latolgatja. Niko taktikázik és logikázik, minden erejével azon van, hogy ő kerülhessen vissza a rezidenciára és kiszorítva Csillát egy lépéssel közelebb kerülhessen választottjához Norbihoz. A hölgyek lehetőséget kaptak, hogy egy rögtönzött “Mónika azaz Csenge show” keretében mindenki előtt felvállalják egymással szembeni érzéseiket és konfliktusaikat. A problémák felvetése újabb konfliktusokat generált a lányok között. Amíg a lányok egymás szemébe mondták a véleményüket, a fiúk közös klipjük készítésén serénykedtek. Nem fukarkodtak a kemény szavakkal a szövegben, ahol még Éva mama botox kezelése is meg lett említve. A rezidencia szépe Zsanett lett, ezzel jogot nyerve egy romantikus éjszakára. Az estét Csokival kívánta tölteni, aki örömmel vette, hogy a lány választása rá esett. Az este visszafogottra sikerült. A holnapi ÖsszeCsapás újabb fordulatot hoz majd az Összeesküvők rezidencia életébe.

Összeesküvők Esküdj - Karda Bea a TV2 ÖsszeEsküvők című műsorában járt,

Karda Bea a TV2 ÖsszeEsküvők című műsorában járt, ahol hatalmas sikert és szimpátiát élvezett az anyukák, a lányok és a fiúk körében is. Az önfeledt jókedv azonban hirtelen hatalmas csalódásba csapott át, amikor az énekesnő szembesült a műsorvezető, Majka nyilatkozatával, aki kemény szavakkal illette. Majka az Esküdj! című élő műsorban osztotta meg véleményét a nézőkkel. - Karda Bea bemutatkozása szerint ő 61 éves, 61 kg, amihez én hozzátettem volna azt is, hogy 61 az IQ-d is. Aljas dolog, de tudja ő is, hogy így van! - kezdte a rapper a mondandóját, amit az adás folyamán csak fokozni tudott. - Amikor az Ezek megőrültek című műsort forgattuk, akkor azt beszéltük a stábbal: hogy lehet az, hogy őt még nem ütötte el soha semmi, és megélte ezt a szép kort? Annyira alkalmatlan volt az életre, hogy azt sem tudta, melyik bolygón van! Hogyhogy nem lépett még egyszer sem a busz elé? - fejezte be igencsak durva monológját a műsorvezető, miközben önfeledten nevetett. Majka bocsánatkérése legalább olyan keményre sikeredett, mint az első beszólás, az énekesnő nem is fogadta el. - Ha Majoros Péternek az volt a célja, hogy a nagy nyilvánosság előtt női és emberi mivoltomban megalázzon és megbántson, akkor ez sikerült, elérte a célját! De mindez őt minősíti! Ha jó humornak tartja ezt a fajta véleménynyilvánítást, akkor nagyon sokat kell még tanulnia! Engem nem a gyűlölködésre neveltek. Legalább annyi tisztesség lett volna benne, hogy nem a hátam mögött mondja el a véleményét, hanem a szemembe - reagált az énekesnő Majka bántó szavaira. Ez becsületsértés, amit csinált, de én nem veszem fel a kesztyűt és lezártam Majorossal ezt a témát.

Összeesküvők - Zsanett nyerte a szépségversenyt, Csenge lett az első udvarhölgy

Fásy Ádám szépségversenyt rendezett a lányoknál, hogy megválassza Miss Rezidenciát. A fiúk megcsodálhatták a csajokat bikiniben táncolva. A korona pedig végül a könnyeivel küszködő Zsanett fejére került, az első udvarhölgy pedig Csenge lett.

Bikiniben versenyeztek az ÖsszeEsküvők lányai

Fásy Ádám nem tagadta meg a múltját, ha már beköltözött az ÖsszeEsküvők Rezidenciájára, rögtönzött szépségversenyt rendezett.
A lányok bikinire vetkőztek, hogy megmérettessék magukat a Rezidencia Szépe választáson. A fürdőruhához tűsarkút húztak, ahogy illik és végigvonultak a nappaliban kialakított rögtönzött kifutón. Sokan most szembesültek azzal, hogy a beköltözés óta eltelt egy hónap alatt rakódott rájuk némi súlyfelesleg, amelyet inkább eltakarnának, semmint közszemlére tegyenek. A szépségverseny elmaradhatatlan kelléke a versenyzők közös tánckoreográfiája, amely most sem maradhatott ki a programból, Karda Bea vezetésével.
Az, hogy ki lett a legszebb, kiderült az ÖsszeEsküvők Összefoglalójából.

Összeesküvők TV2 - Fiúk kiválasztották Csillát Nikó ellenfelének az összecsapásra

A fiúk jelölik ki, hogy melyik lánynak kell összecsapásra mennie.Az egyik résztvevő már megvan és Ő Nikó, akit a lányok választottak ki! Ma pedig kiderült Nikó ellenfele is az ÖsszeEsküvőkben.
Amint Nikóra került a piros karkötő, azonnal kigondolta kivel menne az Összecsapásra és Ő Csilla. Nikó azt is elárulta, hogy két lánytól tart. Ebből az egyik védett a másikat pedig szerinte nem választanák a fiúk.Anyósok versenye – Ugrás 50 méter magasból Bungee Jumping
Aki elvállalja, hogy leugrik, az választhat valakit, akivel találkozhat a külvilágból. Első Ági volt aki kiugrott. A fiára gondolt, hogy érte mindent megtenne és arra, hogy találkozhat a férjével. A második Erzsók volt. Nem mert leugrani. “Sírtam, mert én már a halál torkából visszajöttem egyszer.” Ildi és Ircsi is utána leugrott. Aztán Éva jött, aki hosszasan gondolkodott ugyan, de végül leugrott. Később bevallotta, de tériszonya van. Kati mama nem ugorhatott, mert magas vérnyomásban szenved. Neki kellett kiválasztania valakit akinek helyette kellett leugrania. Enikőt választotta, aki végre is hajtotta. Erzsók kapott még egy lehetőséget, hogy kiválaszt Ő is egy lányt aki szintén ugrik. Ő Csengét választotta, amin Renike egy kicsit megsértődött, hiszen Sziló édesanyjáról volt szó.
ÖsszeEsküvő fiúk őszintén egymás kapcsolatairól
Szerintem nem a Zsanetthez való vagy állította az összes fiú Csokinak.
Szilót figyelmeztették a többiek, hogy nagyon beleásta magát Renikébe. “Lehet, hogy lenne olyan lány akinek parti lennék én, de Én erre a lányra tettem!” mondta Sziló.
Petinél azt nem értették, hogy miért nem vállalják fel egymást nyilvánosan Csengével.
Ricsi esetében Mónika őszinteségét kezdték ki a fiúk.
Norbit figyelmeztették, hogy Nikó nem biztos, hogy jó választás Nikó, mert túl nagy az ellenállás a másik házban Nikó irányában.
Marci Mása miatt kapott a fejére. Úgy találják, hogy Mása a hátán akar felkapaszkodni. Marci bevallotta, hogy neki Diaz, de egyenlőre Mása jutott neki. A fiúk jelöltek ki valakit az Összecsapásra
A tegnapi szembesítésen Nikó kapta ugyan a piros karperecet, de a második legtöbb szavazatot Enikő kapta. Renike kívülről édesapjától kapott információt, hogy vigyázzon Enikővel, mert kétszínű, ezért Ő is Enikőt jelölte. Enikőnek ez nagyon rosszul esett. Mása azzal találta meg Enikőt, hogy neki kellett volna ugrania a daruról Kati mama helyett. Úgy találta, hogy Enikő maga tolakodott előre és ezért választotta Kati mama. Enikőnél eltörött a mécses a sok vád és jel hatására.
Marci egyre kevésbé biztos az érzéseiben, hogy Mása az igazi. Miközben ezt ecsetelte Petinek arról is beszélt, hogy olyan lányt szavazzanak ki, akinek még nem volt pasija. Mása, Csilla, Diaz, Enikő nevek voltak Norbi fejében akit Összecsapásra küldene. Nikó Csillával szeretne összepadni, mert Ő az akivel egyáltalán nem tud együtt élni. Az anyósok úgy találják, hogy a fiúk csak olyat fognak kiküldeni, akinek nincs párja.
Ricsi szerint a rezidencián van egy pár, akik nem őszinték. Az Ő szerelmük fellángol és kialszik, de nem ezt a lányt jelöli meg. Jelet Zsanettra teszi, mert azt mondta Mónikáról, hogy nem őszinte. Csoki Csillára tette a jelet, mert kíváncsi őszinték -e az érzései Norbi felé. Sziló Enikőt jelölte meg, mert nem nagyon ismeri és a párja is őt jelölte tegnap. Marci Csillára rakta a jelet, mert amikor együtt fürödtek a kádban akkor nem hagyta magát neki. Norbi is Csillát jelölte meg, ami azért érdekes, mert Ők már randiztak. Peti is Csillát jelölte meg, de már nem volt kérdéses, hogy Csilla lesz Nikó ellenfele az ÖsszeEsküvők összecsapásán. Pénteken Összecsapás, ahol a nézők döntik el ki megy vissza az ÖsszeEsküvők rezidenciába!

Királynőt választanak az ÖsszeEsküvők

Koronával költözött be az ÖsszeEskövők női rezidenciájába Fásy Ádám, akinek a nevéhez az első magyarországi szépségkirálynő-választások is fűződnek. És ha már ment, magával vitte Karda Beát is. Úgy látszik, a fiúknak majdnem minden második napra jut valami pontoznivaló, nemrég az ÖsszeEsküvők menyasszonyjelöltjeinek erotikus rúdtáncát kellett értékelniük, most meg a csábító vadmacskák helyett bájosan mosolygó királynőket kapnak, hogy újra rangsort állítsanak fel.
A döntés nem könnyű, annál is inkább, mert a lányok egy rutinos rókát kaptak a felkészüléshez segítségként: Fásy Ádámot, aki 15 éven keresztül rendezte a nemzetközi szépségkirálynő-választás hazai fordulóját. A mostanában inkább mulatós műsorairól ismert üzletember magával vitte a lányok rezidenciájába Karda Beát is, akinek a pontosabb szerepére kedden este derül fény.
Annyit viszont már lehet tudni, hogy a fiúk ezúttal is lelkesen emelgették a táblákat, és egymás után értékelték a szépségeket - de hogy végül ki kapja a Miss Rezidencia címet és az azzal járó ajándékot, azt egészen estig szigorú lakat alatt tartják!

Sokat veszekednek az Összeesküvők szereplői

Drámai veszekedések az ÖsszeEsküvők szereplői között.
Egyre durvább a helyzett az ÖsszeEsküvők rezidencián. Sok a veszekedés és egyre csúnyább.  Az Összeesküvők szereplők kígyót-békát kiabálnak egymásra és nem csak a a lányok, hanem az anyósok is. Kati mama és Erzsók veszekedéseAz anyósok Mása ellen vannak, mely rosszul esik Kati mamának. Erzsók szerint Marcinak nem kell Mása és Kati mama közölte a fiával, hogy csak akkor maradhatnak bent, ha keres magának valaki mást.
Kati mama kihallgatta Erzsók beszédét és visszatámadt. Azon kezdtek veszekedni, hogy kinek miért nem kell Mása. A végén ez átcsapott sértegetésbe és személyeskedésbe. Persze Erzsók és Kati mamának nem ez volt az első veszekedése. Nikó és Diaz egymásnak ugrottNikó bocsánatot szeretett volna kérni Renikétől Sziló levelében foglaltak miatt. Diaz azt mondta Renikének, hogy ne higgye el egyetlen szavát sem. Renike azt javasolta, hogy hármasban beszéljék meg Szilóval. Ebben egyetértettek volna, ha nem szól bele megint Diaz. És kirobbant a veszekedés Diaz és Nikó között. Itt is a konkrétumok helyetti személyeskedés volt a veszekedés tárgya. “Csúzli szájú terminátor”-nak titulálta Nikó Diazt. Nikó úgy látja, hogy Diaz nem találta meg a párját és ezért írígy, hogy Ő jól megvan Norbival.
Ildi szerint az a baj Nikóval, hogy nem gondolkodik mielőtt megszólal. Ildi próbálta védeni Nikót, mert Norbinak Nikó tetszik és ezáltal védte volna a fiát is. Erre Diaz nekiugrott Ildi mamának is.Mása átköltözhetett a fiúkhoz két menyasszonyjelölttelMása a összecsapás jutalmaként beköltözhetett a fiúkhoz. Két menyasszonyjelöltet is vihetett magával. Nehéz döntés volt. Renike egyből kérte, hogy őt vigye. Végül Renikét és Csengét választotta. Nikótól egy üzenetet és egy rózsfűzért vitt Norbinak.Csoki, Norbi és Ricsi átkerült a lányok házába, így a három kialakult “házaspár” a fiúk házában maradt. Norbi a nappaliban akart aludni a lányok házában, de Nikó ragaszkadott hozzá, hogy vele aludjon. A fiúk házában Sziló és Renike elkészítette a franciaágyat, majd Marci és Mása is….aztán lekapcsolták a villanyt és ki is próbálták.Reggelre Ircsinek szétvágta valaki a hálóingjét. Ircsi nyomozásba kezdett. “Nekem nincsenek márkás cuccaim, de ami van az az enyém! Ha még egyszer észreveszem, hogy valaki a ruhámhoz hozzányúl, akkor én leszek az első akit kizárnak, mert kitekerem a nyakát!”
Holnap jön a negyedik szembesítés. Újabb menyasszony kerül kiválasztásara, akinek összecsapásra kell mennie!

Fásy Ádám és Karda Bea az ÖsszeEsküvők szereplői közé kerül

Karda Beáta és Fásy Ádám lesznek az ÖsszeEsküvők beköltöző sztárvendégei. Az élet eddig is zajlott a rezidencián, ám a hírességek érkezésével új színt visznek a rendezők a párkereső fiatalok és az őket felügyelő mamák életébe. Hajdú Péter  Frizbi című műsorában fedte fel az ÖsszeEsküvők sztárvendégeinek kilétét. Karda Bea a menyasszony-jelöltek és a mamák, míg Fásy Ádám a fiúk lakrészébe költözhet be egy rövid időre vasárnap este. Hajdú műsorában szokásához híven nem kímélte sztárvendégeit és az után érdeklődött kinek mit rejt a bőröndje. Karda Bea lánya fényképét is magával viszi a rezidenciára, sőt delfin kabalája is vele tart. Fásy bőröndjében a rá jellemző precizitásban és eleganciában sorakoztak személyes dolgai. A jól ápoltság jegyében kedvenc parfümje is a kofferben lapult, de nála is találtak kabalát melyet kislányától, Zsülikétők kapott elmondása szerint. A sztárok beköltözése talán egy kissé csillapítja majd a forrongó hangulatot, melyre leginkább a hölgyek lakrésze szorul, ám az is lehet, hogy Karda Bea tovább szítja majd a tüzet a mamák és férje vadászó lányok között.

Leszbicsókkal harcol az ÖsszeEsküvők Nikója

Nem kellett sokat várni arra, hogy kiderüljön: az ÖsszeEsküvők Nikója sokkal nyitottabb, mint az átlag. A fiatal lány sosem titkolta, hogy nemcsak a férfiakat szereti, de a TV2 férjkeresős valóságshow-jában nem volt nagyon valószínűsíthető, hogy talál magának partnert arra, hogy a lányok iránti érdeklődését is tettek kövessék. Egészen a hét végéig, amikor is egy játék keretében Nikó végre egy lánnyal is megmutathatta, mennyire jól csókolózik. A nők rezidenciáján egy játékot kezdtek el játszani aljas ÖsszeEsküvők címmel, amely során mindenféle feladatokat kellett teljesíteniük a versenyzőknek. Nikó azt kapta kihívásként, hogy meg kell csókolnia egy lányt, amely neki sosem okozott problémát. Persze kérdéses volt, hogy ki lesz az a lány, aki vállalja azt, hogy a nem éppen visszafogott feladatban a másik felet játssza. Nikó választása Renikére esett, aki készségesen smárolt a vadóc lánnyal, aki ezzel a lépésével nagy valószínűséggel a férfi nézőknek akart inkább kedvezni, hiszen bent a házban eléggé csökkent a népszerűsége amiatt, hogy mindenkit kibeszél a háta mögött.

Összeesküvők TV2 - Mása tovább keresheti a szerelmet a rezidencián

Eljött az ÖsszeCsapás ideje. Két rutinos versenyző volt a mai megmérettetés szereplője, hiszen már mind a ketten voltak részvevői az ÖsszeCsapásnak. Zsanika és Mása között dől el, hogy ki keresheti tovább az igazit a rezidencián.
A lányok összecsapása előtt érdekes események történtek a villában. Rúdtánc és randik is vártak még a bent tartózkodókra.
Pirner Alma rúdtánc világbajnok másfél órában igyekezett néhány mozdulatot megtanítani a lányoknak. Az alapvető cél a vőlegény-jelöltek elkápráztatása volt az est folyamán. Voltak lányok, akik egyenesen rutinosnak tűntek a mutatványok közben, mások hisztizve menekültek a feladat elől. Alma távozása után a mamák is lelkesen ugrottak a rúdra, ám Kati mamának a rúd nélkül is ment a gyakorlat. Az est folyamán a fiúk zsűrizhették a lányok előadását. A legjobb jutalma egy randi volt a kiválasztott fiúval. A fiúk tetszését legjobban Csenge és Renike mutatványa nyerte el  azonos pontszámmal. Őket még egy körben megnézték a fiúk és végül Csengét szavazták meg nyertesnek. Jutalma egy éjszaka volt a randiszobában, melyet Petivel tölthetett el. Peti nem élt a lehetőséggel és a nyakpuszinál megállt.
Norbi, anyukájának köszönhetően randira mehetett Enikővel. Ennek egyedül Nikó nem örült, aki már nagyon várja a randit Norbival, hogy tisztázni, de inkább erősíteni tudja vele a kapcsolatát. Erre azonban lehet, hogy várnia kell, mert a randi Enikővel mondhatni túl jól sikerült.
Az ÖsszeCsapás miatt a feszültség azonban egyre csak nőtt a lányok rezidenciáján. A hölgyek gyakorlatilag két táborra szakadta. Volt aki Mását, mások pedig Zsanikát várták vissza a villába. Azonban ezúttal is a nézők döntöttek és hatalmas fölénnyel Mását szavazták vissza a rezidenciába.

Összeesküvők TV2 - Egy anyós is rúdra pattant

Nem mindennapi feladatot kellett teljesíteniük az ÖsszeEsküvők lányainak csütörtökön. A menyasszonyjelöltek rezidenciájába ugyanis vendég érkezett, aki a vadabb, erotikusabb énjüket próbálta kicsalogatni a 10 fiatal lányból. Pirner Alma rúdtáncolni tanította a hölgyeket, biztatását azonban eleinte kissé negatívan fogadták, ám amikor kiderült, hogy ezzel is a fiúknak kell bizonyítani, lelkesebben álltak neki gyakorolni. Csenge (23) persze most is a visszafogottságot képviselte, nem igazán érezte jól magát ebben a szerepben, Mónika (20) azonban senkit nem lepett meg azzal, hogy meglehetősen profin lejtett a rúdon. Az azonban alaposan meglepte még a menyasszonyokat is, hogy az erotikus feladatot Norbi (27) édesanyja, Ildi (48) is kipróbálta, pusztán szórakozásból pörgött egyet. A lányok végül délután a fiúknak is megmutatták frissen szerzett tudásukat, akik pontozhatták a menyasszonyjelölteket.

ÖsszeEsküvők - Marcinak "szexszel" is fizethettek a hajvágásért

Természetben kérte a frizurák árát vendégeitől Marián! Az Össze- Esküvők sztárja sosem bírt a vérével, így szinte minden nőnél bepróbálkozott. És az sem titok, hogy sokszor célba ért. Most, hogy Marián bekerült a TV2 ÖsszeEsküvők című játékába, a tévé előtt ülve lányok tucatjai rettegnek, nehogy kiderüljön féltve őrzött titkuk. Az ajkai fodrász fiú ugyanis jó pár alkalommal csábította el kuncsaftjait, pontosabban nem pénzt, hanem természetbeni juttatásokat kért a gondosan szárított tincsekért cserébe. – Marci ügyfeleinek negyven százaléka nő, köztük számos férjes asszony – mondta ezzel kapcsolatban a Borsnak a srác barátja, Dávid. – Ő pedig nagy csodálója a gyengébbik nemnek. Munka közben sem bír magával, szinte mindig feldobja a labdát a csinosabb hölgyeknek,miszerint lehet természetben is fizetni. A reakciókat pedig árgus szemmel figyeli, és ha lát esélyt, akkor ügyesen terelgeti a dolgokat az ágy felé. Egy biztos, azt, hogy kiket cipelt már a hálószobájába, még nekem sem mondta el soha. Gondosan ügyel a diszkrécióra, sem neki, sem a lányoknak nem jó, ha ilyen pletykák terjednek – tette hozzá a barát.
Azt is megtudtuk, hogy a szexszel fizető lányok között olyan is akad, aki azért választotta ezt a módját a törlesztésnek, mert nem engedheti meg magának, hogy gyakran járjon fodrászhoz. Kati mama szeme fénye tehát nincs tapasztalatok híján a nők terén. Talán ennek köszönhető az is, hogy a Rezidencián szinte gond nélkül ölelgeti, puszilgatja a lányokat. Ám a pénzzel már egyáltalán nem bánik ilyen jól.
– Jól keres, de spórolni nem tud. Nem sajnál márkás dolgokért, divatos cuccokért tízezreket kiadni, de a barátainak is fizet, ha együtt buliznak – magyarázta Dávid, aki úgy véli, így fordulhat elő az, hogy barátja havi 400-500 ezer forintot is elkölt úgy, hogy semmi látszata nincs.

Összeesküvők - Vajon Mása vagy Zsanika nélkül folytatódik a TV2 párkereső realityje

Két lányt menten hazaküldenének az ÖsszeEsküvőkből. Október 5-én kiderült, hogy Mása vagy Zsanika nélkül folytatódik a TV2 párkereső realityje péntektől. Az anyósjelöltek azt sem bánnák, ha egyik sem jönne vissza. Az ÖsszeEsküvők október 5-i, részben élő adásából kiderült, hogy Mása (a képen) és Zsanika mennek a pénteki összecsapásra. Mindketten küzdöttek már a bennmaradásért a stúdióban, előbbi két hete, utóbbi egy hete volt számkivetett, de mindketten elnyerték a tévézők rokonszenvét. Az anyósjelöltek Mását sem szeretik, mert kétgyermekes anya, és nem őt szánják fiaiknak, Zsanika pedig fiatal kora miatt nem befutó náluk.

Összeesküvők TV2 - Ricsi az ágyban is főnök, vagy csak úgy gondolja

Az ÖsszeEsküvők Ricsije (25) meglepő vallomást tett. A TV2 valóságshow-jának vőlegényjelöltje elárulta, nem kedveli azt, ha egy hölgy az ajkával részesíti őt testi örömökben. Titkába Majkát avatta be.
– A szex számomra olyasmi, amit megtervezek. Ha azt mondom, hogy három órán és negyvenkét percen át tart, akkor az úgy is van. Ha pedig egy lány „dolgozik" rajtam, nem tudom megtervezni a reakciómat, ezért soha nem engedem – oktatta a többieket a kaszinótulajdonos. – Ha ugyanis előre megmondom, meddig tart az együttlét, és valóban addig tart, a lány tudja, hogy ki a főnök! Úgy tűnik, Ricsi a rezidenciában már megtalálta azt a lányt, akinek a „főnöke" szeretne lenni, napok óta együtt alszik Mónikával (20), annak ellenére, hogy a lányról a többiek közül sokan úgy vélik, a szőkeség finoman szólva sem teljesen őszinte.

Összeesküvők TV2 - Már Zsanett kell Csokinak

Nem sokáig tartott Csoki (23) hálája azért, hogy Zsanika (18) a hosszú hétvégéjükön orális örömökben részesítette. A jófiú lecserélte a legfiatalabb menyasszonyjelöltet a tíz évvel idősebb Zsanettra (28). Az ÖsszeEsküvők egyik legizmosabb vőlegényének az volt a baja a gimis versenyzővel, hogy túl fiatal. Persze ez akkor nem zavarta, amikor a lány a jakuzziban rámászott, majd a hangfelvételekből ítélve a szájával juttatta a csúcsra. - Nem volt jó a Bükkben Zsanikával. Nagyon fiatal, nagyon sokat cigizett, és a feneke is nagy – mondta a fiatalember Zsanettnek, aki a páros megérkezése után taktikusan szinte azonnal lecsapott Csokira, esélyt sem hagyva Zsanikának arra, hogy meghosszabbítsa a megnyert hétvégét.
- Jössz fürdeni? - fogadta Zsanett a fiatalembert a rezidencián, így Csokinak még arra se nagyon volt ideje, hogy a csomagját elpakolja. A fiatalembernek Zsanika higiéniás igényeivel is alapvető problémái vannak. A fiúk pár napja egy lakosztályban laknak a lányokkal, így közelebbről is megismerhették őket. - Zsanika a meztelen lábával lapította le a szemetet - panaszkodott a fiú, akinek, úgy tűnik, cseppet sem szimpatikusak a gimis lány szokásai, így annak ellenére, hogy együtt töltötték a hétvégét, vasárnap estére Csoki már úgy hálótársat keresett magának Zsanett személyében.

TV2 Összeesküvők - Fülledt erotika a takaró alatt

Enyhén szólva is fülledt volt a hangulat szombat este az ÖsszeEsküvők rezidenciáján. A TV2 valóságshowjában a fiúk és a lányok végre közelebb kerültek egymáshoz: az anyósok pakoltak, és átköltöztek fiaik lakhelyére, míg az ifjú vőlegényjelöltek bebocsátást nyertek a lányok rezidenciájába. A fiatalok először el sem hitték, milyen hatalmas lehetőséget kaptak arra, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz, aztán gyorsan  feltalálták magukat: a helycserés  támadás nem  sokkal  később magával is hozta az ÖsszeEsküvők történetének első pásztoróráját is. Az erotikus pillanatok két főszereplője pedig egy olyan páros volt, amelynek tagjai már napok óta epekedtek a másik iránt. Sziló (29) és Renike (25), amint megpillantották egymást, azonnal egymásnak estek. – Úgy hiányoztál, te kis hülye – mondta a nagy találkozás pillanatában  Szilónak  Renike.  A fiatalok egy héttel ezelőtt már egymásba  gabalyodtak, akkor azonban Nikó Norbi miatti kiborulása félbeszakította őket. Most azonban senki és semmi sem állt az útjukba, így kisvártatva már a lányok hálószobájában találták magukat. Először csak a takaró fölött kényeztették egymást, úgy tűnt, akkor még egyikük sem  gondolta,  hogy  komolyabbra fordul a dolog. Egy idő után azonban már nem bírtak a vágyaikkal, és a takaró alatt – kétség sem férhet hozzá – egymáséi lettek. Az együtt eltöltött erotikus pillanatok után, mintha mi sem történt volna, visszamentek  a  többiekhez, és Renike kielégült mosollyal Sziló ölébe ült. Arról azonban, hogy mi történt kettőjük között, egy árva szót sem árultak el senkinek.
Szilót – szemmel láthatólag – nagyon feldobták a takaró alatt történtek, mert nem sokkal később tűsarkút húzott, női ruhát öltött, és egy rúd körül vonaglott. Egészen addig bohóckodott önfeledten, amíg le nem zuhant kis alkalmi színpadáról.

Összeesküvők - Kati mama kikészült

Az ÖsszeEsküvők legnépszerűbb anyósa beivott, és hatalmas jelenetet rendezett. Zokogott, hogy haza akar menni a férjéhez, Jánoshoz. Kati mama kiborult péntek éjjel, őrjöngve zokogott és sikítva énekelt felváltva. A TV2 napi realityjének kedvenc anyósából akkor tört ki az elkeseredés, amikor a pénteki élő adás alatt a stúdióban megpillantotta párját, Jánost. Ők ketten az elmúlt több mint harminc évben most először váltak el hosszabb időre.
– Szerelmes vagyok a férjembe, haza akarok menni hozzá – zokogta üvöltve az asszony, akiből két pohárka alkohol hatására buggyantak fel az érzelmek, és félő volt, hogy csapot-papot otthagyva, hazaindul az urához. – Néztük az interneten, hogy berúgott szegénykém. Neki még ez is jól áll, olyan aranyos… Rossz volt látni, hogy így szenved, de jól is esett – mondta János, a férj, aki nem hitte, hogy ilyen hatással lesz nejére azzal, hogy megjelent a TV2 stúdiójában.
– Azért is mentem el az élő műsorba, hogy lelkierőt adjak neki. Egyébként jól megvagyok, Kati megszervezte, hogy gondoskodjanak rólam, mielőtt beköltözött a házba – tette hozzá a férj.

ÖsszeEsküvők - szerelmi bosszú hajtja Mónikát

Mónika levette gyűrűjét, és maradt az ÖsszeEsküvőkben. Az ékszert ugyanis eljegyzési gyűrűnek vélték, s ez ellen Mónika sem tiltakozott. Csütörtökön este Mónika döntött, levette gyűrűjét. Ez volt a feltétele ugyanis annak, hogy folytathassa a show-t. A reality szőke cicababáját Tilla állította válaszút elé, miután rejtélyes üzeneteket kapott egy fiatalembertől. Ezek alapján mindenki azt hitte, Mónika párkapcsolatban él. A Bors megtalálta a lány édesanyját, aki magyarázattal szolgált a gyűrűről.
– Tény és való, az említett fiatalemberrel párkapcsolatban éltek, de a férfi megcsalta, ezért a lányom szakított vele – mondta a Borsnak Györgyi.
– Amikor a férfi meglátta, hogy a lányom és Ricsi közel került egymáshoz, többször is betelefonált, sőt SMS-eket is küldött a műsorba. Beszéltem vele az eset után, már nagyon megbánta. Egyszerűen képtelen elfelejteni a lányomat, annyira szereti. Azt hitte, hogy majd az üzeneteivel manipulálva kiveheti a játékból, és ha ez netalán sikerül, felfedi a titkát. Azt hitte, így visszaszerzi Mónikát. Hiba volt, már ő is belátta. A gyűrűt pedig tényleg tőlünk kapta a lányom, családi ajándék. Mónika részben bosszúnak szánta, hogy beköltözött a Rezidenciára, másrészt megkönnyítette a párja dolgát, hogy hamarabb elfelejthesse őt – zárta rövidre a kérdést az édesanya.
Családi gyűrű ide vagy oda, az Összeesküvőkben Mónika levette az ékszert. Ricsi viszont továbbra is kétségek között őrlődhet, mivel alighogy közel került Mónikához, máris megkérdőjeleződött a lány szavahihetősége.
Egyelőre senki nem tudja, hogy tart-e még a szerelem Mónika és volt vőlegénye között

Összeesküvők TV2 - Tíz lány maradt, Petra eset ki

A Tv2 párkereső valóságshow-jából szeptember 30-án kiesett Petra, 51 százalékkal nyert Zsanika. Az ÖsszeEsküvők második összecsapásán, szeptember 30-án az anyósjelöltek által kiutált Zsanika nyert 51 százalékot szerezve, így az ellenfélként kijelölt Petra (a képen) elesett a fődíjtól. A győztes három, horrorfilmbe illő halálsikollyal, a vesztes elnéző arccal vette tudomásul az eredményt. Zsanika randis hétvégét is nyert a továbbjutás mellett. A következő héten lesz egy kis fordulat a műsorban: a "kedvenc menyasszony" személyét, aki védettséget kap, nem a nézők szavazatai döntik el, hanem az a fiú, aki a próbákon a legjobban teljesít.