Összeesküvők TV2 - Nikó végleg szakított Ricsivel

Az utóbbi hetekben se veled, se nélküled kapcsolatban élt az Összeesküvőkből megismert pár, Nikó és Ricsi, ám úgy tűnik, a volt menyasszony-jelölt végleg pontot tett a kapcsolatuk végére. Halmágyi Nikoletta időrendi sorrendben számolt be a Velvetnek arról, hogyan került az egyik valóságshow-szereplő ágyából a másikéba.
Hivatalosan két hete van együtt Halmágyi Nikoletta, vagyis az Összeesküvőkből megismert Nikó és a Való Világ exjátékosa, Gergő, alias Dukai Gergő. Múlt héten a Bors még Nikó expasijaként emlegette a volt villalakót (aki korábban a társkereső műsor vőlegény-jelöltjével, Jáger Richárddal élt ), ám a Facebookon azóta friss fotókat töltöttek fel kettőjükről, úgyhogy éreztük, hogy valami csavar lehet a dologban. Mint kiderült, van is rendesen, úgyhogy Nikó kronológiai sorrendbe tette az elmúlt hetek eseményeit, csak győzzék követni, mi minden történt:
Nikó és Ricsi szakítanak
„Ricsivel megbeszéltük, hogy szakítunk, és külön utakon folytatjuk. Ez egy ideig nem is okozott gondot, pár napig nem is beszéltünk, aztán mégis kerestük egymást, találkoztunk, és szó volt arról, hogy talán mégis jó lenne együtt.”
Nikó megismerkedik Gergővel
„Én közben edzésekre jártam, hogy eltereljem a gondolataimat. Itt ismertem meg Gergőt, akivel eleinte csak haverkodtunk, ismerkedtünk, aztán több lett a dologból. Elkezdtünk érdeklődni egymás iránt, találkozgattunk, moziba mentünk.”
Nikó szakít Gergővel
„Ez szerintem bántotta Ricsinek a hiúságát: mindegy, hogy neki nem kellek, de másé se legyek –gondolom. Keresni kezdett, írta, hogy mennyire szeret, ezt még a Facebookon is megosztotta. Egy pénteki napon aztán felhívott, hogy nem tud nélkülem élni, menjek érte, legyünk együtt. Akkor be is vallottam Gergőnek, hogy mi a helyzet: hogy nekem ezt nem lesz könnyű lezárni, hiszen csak nyolc hónapig voltunk együtt Ricsivel, és még mindig vannak érzelmeim felé. Szerettem volna korrekt lenni, ezért úgy gondoltam, jobb, ha ezeket tudja.”
Nikó kibékül Ricsivel
„A hétvégét Ricsivel töltöttem, közben Gergő küldött nekem 2-3 üzenetet, amire nem válaszoltam, de Ricsi látta ezeket. Kiakadt, és elkezdett kattogni azon, hogy hogyan tudtam én Gergővel lenni, miközben ő hiába volt mással, nem volt boldog, mert mindig csak rám gondolt. Neki tulajdonképp nem is a történtek fájtak, hanem az, hogy én mással is jól tudtam magamat érezni.”
Nikó kórházba kerül
„Elrohant, ezek után hetekig ment a se veled se nélküled dolog, és ez volt az, amibe én teljesen kikészültem: nem ettem, nem aludtam napokig, miközben dolgoztam, ennek pedig az lett az eredménye, hogy elájultam a munkahelyemen. Mentővel vittek a kórházba, persze, nem volt semmi komolyabb bajom, csak ilyenkor az a rendszer, hogy a fejsérülést alaposabban megnézik. Minden rendben volt, az orvos annyit tapasztalt, hogy nagyon le vagyok fogyva, plusz javasolt néha egy-egy szem nyugtatót, ha másképp nem tudok lenyugodni.”
Ricsi szakít Nikóval
„Aztán egy szép, együtt töltött hétvége után Ricsi hazament és írt nekem, hogy akkor most már tényleg zárjuk le. Ez volt az utolsó csepp a pohárban.”
Nikó kibékül Gergővel
„Felhívtam Gergőt, minden bosszúvágytól mentesen: mindössze szükségem volt rá, hogy túl tudjak lépni ezen az egészen. Kicsit pityeregtem neki, és elmondtam, hogy valóban jól éreztem magam vele, és úgy gondolom, az a dolog, ami kettőnk közt kezdett kialakulni, segíthet nekem abban, hogy túllépjek a problémákon.
Találkoztunk, megbeszéltük, hogy lassú léptekkel haladunk, nem erőltetünk semmit, nem ugrunk fejest a kapcsolatba, hanem megismerjük egymást és jól érezzük magunkat. Ennek most van két hete.”
Ricsi morog
„Sajnos Ricsit nem tudom teljesen kizárni még most sem az életemből. Hiába tiltottam le a Facebookon is, az egyik rajongóm elküldte a több oldalas szösszenetét kettőnk kapcsolatáról, amiben azt írta, hogy soha nem is szeretett engem, és hogy csúnya vagyok, soha nem voltam neki megfelelő, de most megismert végre egy kis angyalt, akivel nagyon boldogok. Ez azért is vicces, mert amikor megismerte ezt a lányt, akkor hétvégén nekem vallott szerelmet. Nem is tudom már, mit higgyek, én már azt sem hiszem el, amit ő kérdez.”
Nikó lezárja Ricsivel
„Lezártam ezt az egészet, próbálok csak a szépre emlékezni. Nagyon sokat tanultam Ricsi mellett, nő lett belőlem, végre nem az a szeleburdi, nagypofájú csaj vagyok, mint voltam. Pozitívan változtam és ezt nagyon köszönöm neki.”
Nikó boldog Gergővel
„Gergő első ránézésre nem az a tipikus 'rád bíznám az életem' férfi, hanem egy igazi rosszfiúnak tűnik. Aztán megismertem és nagyon pozitívan csalódtam benne, tényleg egy odaadó, egy kedves, tök szeretetre méltó ember. Nagyon jól érzem magam vele az anyukámmal tisztelettudó, velem pedig rohadtul türelmes. Mindazok ellenére, hogy tudja, min megyek keresztül, és hogy még nem teljesedett ki a kapcsolatunk, száz százalékosan mellettem áll és kitart mellettem. Jó úton haladunk nagyon. Boldog vagyok.”

Összeesküvők TV2 - Nikót idegösszeomlással vitték kórházba

A TV2 Összeesküvőkből ismert Nikót mentővel szállították kórházba. A lány idegösszeomlást kapott, mert barátja, Ricsi döntésképtelen.
Folyamatosan változik az Összeesküvőkből megismert Ricsi és Niko kapcsolata. A szerelmesek hol boldogságukat hirdetik, hol éppen szakítanak, és mást keresnek maguk mellé. Ahogy a Bors megírta, Niko legutóbb VV Gergővel vigasztalódott, de annak a liezonnak is vége. A TV2 valósághőse közben újra visszatalált Ricsihez.
– Nem értem Ricsit, egyszer azt írja, menjek érte a buliba, mert csak engem akar, csak velem akar lenni. Én mint egy hősszerelmes, rohanok. Három napig boldogok vagyunk, aztán megint felszakadnak a sebek. Nem tudom, mi lesz – magyarázta a Borsnak Niko.
A rendszeres viták, a sok szerelmes összeveszés megtette a hatását. A lány összeomlott. A múlt héten elájultam a munkahelyemen. Kihívták a mentőket, és bevittek a kórházba. Előző nap találkoztam Ricsivel, és ez nagyon felkavart. Egyszerűen nem tudtam feldolgozni. Idegösszeroppanást kaptam, de mostanra szerencsére jól vagyok. Megvizsgáltak CT-vel, végül azt mondták, álljak neki enni, mert nem állapot, hogy ötvenkilós vagyok. Tizenhárom kiló ment le rövid idő alatt.
Olyasmit mondtak, hogy az idegek nem tapadnak rendesen, ezért mindenen fel tudom húzni magam. Most próbálok kevésbé stresszes életet élni – mesélte Niko, aki pontosan tudja, mi okozza a bajokat.  – Ricsi nem tudja eldönteni, mit akar, se veled, se nélküled kapcsolatban élünk. Közben mindketten belehalunk, annyira szeretjük egymást – tette hozzá.