Kebelcsodák lehetnek az ÖsszeEsküvők sztárjai.

Kebelcsodák lehetnek az ÖsszeEsküvők sztárjai. A TV2 realityjében a jelek szerint jó dolga lesz a kérőknek, hiszen három aktmodell is akad az esküvőre váró lányok között, mint VV Éva barátnője.
ANYÓSTESZT Ma először kerülnek képernyőre a TV2-n olyan lányok és anyósok, akik – ha beválogatják őket – szerepet kaphatnak az ősszel induló ÖsszeEsküvők című valóságshow-ban. Három anyósjelölt ugyanis a Napló kamerái előtt tesztelt öt fiatal lányt, így a szerelemre és esküvőre vágyó jelöltek élesben is bizonyíthatták: a házimunkában is megállják a helyüket. Két dolgot még mindenképpen érdemes megemlíteni. Az egyik, hogy az öt lányból háromról már biztosan készültek aktképek. Bernáth Cecília ráadásul a konkurens tévének és barátnőjének, VV Évának fordít hátat a férjkereső műsorral. – Hívtak oda is, de úgy gondolom, ez egy sokkal tartalmasabb műsor lesz, ráadásul egy éve se barát, se szex nem volt az életemben – mondta a Borsnak Cili.
– A főzés során nagyon jól összebarátkoztam egy anyósjelölttel. Ha lehetőséget kapok, meg szeretném mutatni: annak ellenére, hogy aktmodell is vagyok, nem vagyok egy buta cicababa. Nagyon érzékeny a lelkem, és csak ezen keresztül lehet meghódítani. A testemen át biztosan nem. Amiről ez a műsor szól, azt pont nekem találták ki – tette hozzá Cili, akit évekkel ezelőtt a Playboy magazin fedezett fel a playmate- választáson.
Csak úgy, mint Kovács Kitti Szkolasztikát. Ő ráadásul szintén jó ideje szingli, a tavalyi playmate-versenyen ráadásul az előkelő harmadik helyet szerezte meg. Sima Vikivel nem lesz könnyű dolguk az udvarlóknak. A huszonegy éves aktmodell ugyanis talán azt sem tudja, mi a szerelem.
– Soha nem volt még komoly kapcsolatom, így sokat nem kockáztatok ezzel a műsorral. Remélem, sikerül. Egyébként életemben először főztem, és egyelőre nem is tervezem a következőt – nevetett Viki.
A lányok képeit elnézve, nem lesz egyszerű dolga a férfiseregnek, ami a választást illeti, a ma esti Naplóból pedig még többet megtudhatunk Ciliékről.

Majkát ejtette a TV2 - kigolyózták a ÖsszeEsküvők című valóságshow-ból

A valóságshow-k koronázatlan királya helyett kapja meg Peller Mariann az áhított műsorvezetői posztot a TV2 újonnan induló, ÖsszeEsküvők című műsorában.
Majka sebesen felfelé ívelő TV2-s karrierjében komoly törést okozhat, hogy a pletykák szerint mégsem őt választották az ősszel induló új valóságshow műsorvezetőjének. Kiszivárgott információk szerint – bár a szerepre Erdélyi Mónika és Iszak Eszter is aspirált.
– Rákóczi Feri és Majka volt a kiválasztott műsorvezetőpáros. A legújabb hírek viszont arról szólnak, hogy a ValóVilág egykori sztárja helyett Peller Mariann lesz Feri társa. Hogy mi történhetett Majka és a csatorna vezetése között, csak találgatni lehet. Mert az RTL-ből átszerződött tévés-zenész igen jól teljesített a csatornán, az Édesnégyes, majd az Ezek megőrültek című nagy sikerű műsor után már ott feszített A Nagy Duett színpadán Liptai Claudia mellett. Senkit nem lepett meg hát, hogy az ÖsszeEsküvők TV2 új realityje kapcsán újra az ő nevét emlegetik. Hiszen – gondoltuk – Majka a lehető legjobb választás: ő a hazai valóságshow- k koronázatlan királya, kívül-belül ismeri az efféle műsorokat, az élő adás kimondottan az ő műfaja, talán éppen ebben a legjobb.
Hogy mi történhetett a színfalak mögött, nem tudni, folyosói pletykák szerint Majka vitába keveredett a TV2 vezetésével, ezért ejtették. Majorost különösen érzékenyen érinti a döntés, hiszen egyfelől megtorpan a szakmai karrierje, másfelől hamarosan apa lesz, Dundika ősszel hozza világra első gyermeküket. A fészekrakásba már bele is kezdtek, bérelt lakásukból átköltöztek egy majd’ száz négyzetméteres otthonba, aminek hatalmas költségei vannak. Most főhet a feje, hogy miből fogja fizetni.
A szóban forgó műsorvezetők közül egyelőre senki sem mer konkrétumokról nyilatkozni.
– Én csak ismételni tudom magam, rendkívül boldog lennék, ha én kapnám meg az állást – mondja Peller Mariann –, de még nem tudok semmi biztosat. Bármelyikükkel szívesen dolgoznék. Rákóczi Feri szerint korai arról beszélni, hogy Majkát kigolyózták.
– Sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, hogy én leszek esetleg a műsorvezető, mert még én sem tudok semmi konkrétat. Így azt sem tudom kommentálni, hogy ki golyózott ki kit. Egyébként is, normális emberek között ez nem téma. Itt nem egymás kiütéséről van szó, őszintén tudunk örülni egymás sikerének.
Majkából egyetlen mondatot lehetett kicsikarni.
– Nem tudok mit mondani, majd meglátjuk, mi lesz a végén.

Hajdú Péter irányítja az ÖsszeEsküvők című valóságshowt

Hajdú Péter (36) lesz a TV2 új valóságshow-jának, az ÖsszeEsküvőknek az egyik producere és a gyártója, a csatorna ugyanis az ő cégét kérte fel a több százmilliós műsor elkészítésére.
Az ősszel induló reality a Blikk információi szerint a TV2 egyik legnagyobb és legköltségesebb produkciója lesz, amit közel egymilliárd forintból hoznak tető alá.
– Valóban hatalmas kihívás és megtiszteltetés számomra, ez mutatja talán a legjobban azt, hogy meg vannak elégedve a munkámmal, ami nagyon jól esik. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy az ÖsszeEsküvők a TV2 legsikeresebb műsora legyen, és túlszárnyalja a Big Brothert is. Ebbe a valóságshow-ba is be fog költözni egy házba 12 lány és 6 fiú 6 anyósjelölttel, a játék lényege pedig az lesz, hogy a párok megtalálják egymást.
A nézők minden héten kiszavaznak egy lányt, vagy egy férjjelöltet az édesanyjával együtt. A győztes páros tagjai pedig csak akkor kapják meg a mesés nyereményeket, ha összeházasodnak, úgyhogy egy igazi újdonság lesz – a megtalált boldogságon túl milliókat is nyernek! A legjobb szakemberekkel fogok dolgozni azért, hogy minden tökéletes legyen.

Összeesküvők Erdélyi Mónika helyett Peller Mariann lehet a befutó.

Volt RTL Klub-sztár lehet a TV2 új valóságshowjának műsorvezetője. A sors furcsa fintora, hogy az eddig esélyesként emlegetett Erdélyi Mónika helyett Peller Mariann lehet a befutó.
Alig egy hete írt a Bors arról, hogy Erdélyi Mónikának a TV2-n már bizonyított, fiatal, egykori modellel, Iszak Eszterrel is meg kell küzdenie a csatorna ősszel induló vadonatúj valóságshow-jának műsorvezetői helyéért, ma már úgy tudjuk, mindkét fél hoppon maradt a nagy csatában. TV2-s forrásunk szerint ugyanis egy harmadik személy, a korábban szintén a konkurenciánál tevékenykedő Peller Mariann a legfőbb esélyes az Össze- Esküvők élére. Erdélyi Mónikát telefonon értük utol, és határozott álláspontja volt a témával kapcsolatban.
– Erről a témáról se pro se kontra nem szeretnék nyilatkozni – mondta kedélyesen, majd el is köszönt. Az sem elképzelhetetlen, hogy egyelőre arról sem tud, hogy – ha kap is műsort – biztosan nem vezeti majd a TV2 realityjét. Mint ahogyan a VIVA Tv-s Iszak Eszti sem, akinek a jelek szerint a nagy kereskedelmi csatornánál egyelőre várnia kell a kiugrási lehetőségre. Peller Mariannt a nyaralásán értük utol, és legnagyobb meglepetésünkre nem titkolta, újat mondtunk neki.
– Még nem hallottam arról, hogy én lennék a kiválasztott, de természetesen nagyon örülnék neki – fogta rövidre.

ÖsszeEsküvők : Iszak Eszter állhat Mónika útjában

Erdélyi Mónika és Iszak Eszter
Erdélyi Mónika és Iszak Eszti. A 38 éves tapasztalt profi és a karrierje elején járó törékeny szépség. Két teljesen különböző nő, aki azért küzd, hogy a TV2 ôsszel induló szuperprodukciójában főszerepet kapjon.
A Megasztár és az Össze- Esküvők című valóságshow indulása már nem titok a TV2-nél. Az őszi műsorstruktúrában mindkét show helyet kap. A csatornánál már hetek óta gőzerővel folynak az előkészületek, amihez hozzátartozik a zsűritagok és a műsorvezetők válogatása is. Mindkét produkcióhoz egy férfi és egy nő házigazdára van szükség. Ha a jelenleg szabadságon lévő Liptai Claudia visszatér, akkor is hiányzik még egy női műsorvezető.
Folyosói pletykák szerint a TV2 belülről és kívülről is castingol, ezt bizonyítja az a tény, hogy néhány napja a konkurens csatorna egykori arca, Erdélyi Mónika is feltűnt a kereskedelmi tévé Róna utcai székházában. A talk-show műfaj nagyasszonyának már nincs sok ideje arra, hogy visszakerüljön a képernyőre. Kilenc év után tavaly szűnt meg a műsora, sajnos üzleti vállalkozásai sem sikeresek. A szépségszalonját más üzemelteti és esküvői ruha-kölcsönzője sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Így nem túlzás kijelentenünk, hogy a 38 éves, két gyermekét egyedül nevelő édesanyának a TV2 castingja sokkal többet jelenthetett, mint egy lehetőség.
Erdélyi Mónika szakmai felkészültsége vitathatatlan, de sikere versenytársain is múlik. A kiszivárgott információk szerint egyik ellenfele a törékeny, modell alkatú szépség, Iszak Eszti. Ő az, aki Mónika újbóli felemelkedésének útjában állhat. Eszti már bizonyított a csatornánál, hiszen SP partnereként, A Nagy Duettnek köszönhetően még népszerűbb lett a nézők körében. Lapunk munkatársa megkereste Mónikát, aki nem kívánt nyilatkozni a témában, Eszti viszont nem cáfolta, hogy castingon járt a csatornánál.
– Nagyon jó kapcsolatokat ápolok a TV2 munkatársaival, így nem titok, gyakran megfordulok a székházban. Szóba kerültek már közös tervek a jövőre nézve is, de ezekről egyelőre nem szeretnék beszélni. Mindenesetre egy dolog biztos, nekem a VIVA Tv a legfontosabb, s ha lesznek is egyéb lehetőségeim, csak mellette – mondta Eszti, aki arról nem kívánt nyilatkozni, hogy szerinte legyőzheti- e Mónikát. Így a kérdésre a válasz, hogy a castingon Mónika, Eszti vagy esetleg egy nevető harmadik szerepelt jobban, heteken belül kiderül.

Keresi a TV2 az ÖsszeEsküvők című napi reality show műsorvezető párosát.

Keresi a TV2 az ÖsszeEsküvők című napi reality show műsorvezető párosát. Az eredetileg török produkció, amely korábban már meghódított több országot, 12 lány közül választja ki az igazit 6 férfi számára, akiknek döntéshozatalukban édesanyjuk is segítségükre lesz. Sőt, velük együtt költöznek majd be a műsor helyszínére. Az ősszel induló show házigazdáit még nem találta meg a csatorna, de az Új Ász úgy tudja, Erdélyi Mónika a legesélyesebb a hölgyek közül. Ha mégsem a konkurencia egykori nagyasszonyát választja a csatorna, szóba jöhet még Orosz Barbara, Iszak Eszter, Peller Mariann és Demcsák Zsuzsa is.Erdélyi Mónika járt a TV2-ben. A páros férfitagját Majka, Rákóczi Feri, Kovács Áron vagy Váczi Gergő közül választhatják majd ki.
Koltay Tamás, a TV2 szóvivője nem erősítette meg a napilap értesüléseit, de elmondta: Erdélyi Mónika járt a TV2-ben, és valóban nem dőlt még el, ki vezeti majd az ÖsszeEsküvők című műsort. 

Erdélyi Mónika is megjelent a Tv2 őszi valóságshow-jának az ÖsszeEsküvőknek a műsorvezetői castingján.

Erdélyi Mónika a TV2-nél próbálkozik?
Kilenc évnyi RTL Klubnál eltöltött idő után elképzelhető, hogy Mónikát a TV2-nél látjuk majd? Nyilván erről majd a csatorna dönt. A Blikk arra vonatkozóan kapott információkat, hogy Erdélyi Mónika is megjelent a Tv2 őszi valóságshow-jának az ÖsszeEsküvőknek a műsorvezetői castingján.
Az újság birtokába olyan fotó került, melyen Erdélyi Mónika látható a Tv2 udvarán, ahova a filmgyár felől érkezett. A szemfüles olvasó -riporter itt kattintott és rögzítette az izgatott és útját kereső Mónikát.
A Mónika show kilenc évig futott az RTL-en mely után a csatorna vezetősége elköszönt a műsorvezetőnőtől. A vezetőség indoklásában az állt, hogy nem képesek már a nézői igények együttes kielégítésére. A hirtelen jött változás rosszul érintette Mónikát, ám nyitottan és pozitívan igyekezett a helyzet ellenére hozzáállni az elkövetkező időkhöz.
A nyár elején még láthattuk őt a csatorna Reggeli című műsorában Lilu műsorvezető társaként, ám hamarosan más követte ebben a székben. Azóta az őt kedvelőknek nélkülözniük kell a kibeszélőshow által népszerűvé vált Mónikát, ám úgy tűnik, hogy ez akár rövidesen változhat is elnézve a Tv2 körüli felbukkanását.
Mónika a Blikk megkeresésekor nem tagadta, hogy járt volna az egykori konkurenciánál, ám a castingon való részvételt nem erősítette meg, de nem is cáfolta. A Tv2 sajtófőnöke is hasonlóan nyilatkozott és elmondta, hogy még nem született döntés az ÖsszeEsküvők műsorvezetőjének személyéről.

ÖsszeEsküvők lett a Perfect Bride-ból - közeleg a Tv2 valóságshow-ja

Megvan a Perfect Bride magyar verziójának címe: ÖsszeEsküvők - Míg az Anyós el nem választ! címmel indul ősszel a Tv2 napi realityje.
A Tv2 ősszel indítja beköltözős valóságshow-ját, a Perfect Bride hazai verzióját, amely ÖsszeEsküvők - Míg az anyós el nem választ! címmel fog futni. Az Index korábban - a Hír.ma információira alapozva - még arról írt, hogy a műsor az Én, a Nagy Ő és a mamám címet fogja viselni, de a Tv2 hivatalos közlése ennek ellent mond.
A török formátumon alapuló realityben hat fiú és tizenkét lány költözik össze, a srácok anyjával kiegészülve. A dolog pikantériája, hogy a lányok az édesanyákkal laknak egy házban, a fiúk pedig egy másikban - a közös kertet csak a fiatalok használhatják, a fiúk videotelefonon keresztül tartják a kapcsolatot a szülőkkel.

ÖsszeEsküvők címmel indul a Tv2 anyósos reality-je

Ne tessék megijedni, az idióta cím nem egy albán akciókomédiát takar, hanem a Perfect Bride című török (vagy indiai?) valóságshow-formátum magyar változatát, amihez a Tv2 éppen most szedegeti össze a jelentkezőket. A műsorban 12 lány költözik be egy házba hat faszival és azok anyjával - a dolgot nehezítendő a csajok és az anyósjelöltek egy fedél alá kerülnek a ház egyik felében, a faszik meg a másikban laknak majd.
A műsor lényege, hogy a nők közül nem elég, ha a férfiak kiválasztják a nekik tetszőt, a muternak is le kell okéznia a választást. A szereplőket válogató szakembereknek vélhetően nehezebb dolguk van, mint a VV5 vagy az Aranypart szereposztóinak, hiszen a műsort egyértelműen nem a csöcsök és a kockahas viszi, hanem az anyósok, az idősebb korosztály viszont nem szívesen jelentkezik ilyen műsorba, és nagyon könnyű lenne a Tv2-nek beleesni az egyértelmű zsánerkarakter-csapdákba.
Nemcsak szereplőket, hanem műsorvezetőket is válogat a Tv2, talán pont ezért járt a kertévénél maga Maunika is, akit a Blikk egyik olvasója fotózott le a Róna utcában. Az RTL egyik nagyasszonyaként elhíresült műsorvezető az újság kérdésére nem árulta el, mi dolga volt a korábbi konkurenciánál, és a Tv2 sem nyilatkozott az ügyben (legalábbis konkrétumot), de Erdélyi Mónika vélhetően nem az anyósok között indulna a műsorban.

ÖsszeEsküvők - jelentkezz a valóságshow-ba!

ÖsszeEsküvők Tv2
Amorozók, bombázók, figyelem! Jelentkezzetek!
Macsók, nőfalók, csókkirályok, kujonok, pernahajderek figyelem!
Jó csajok, kékharisnyák, vadmacskák, édibédik eljött a ti időtök.
Szerencsét kerestek a szerelemben? Meglátjuk, mit dob a gép!
Fiúk, hozzátok anyátokat is! Várjuk a mamát!
Jelentkezzetek: a 06-30-44-44-654 telefonszámon, vagy e-mailben a jelentkezz@tv2.hu e-mail címen.

ÖsszeEsküvők lett a Perfect Bride-ból - közeleg a Tv2 valóságshow-ja

Megvan a Perfect Bride magyar verziójának címe: ÖsszeEsküvők - Míg az Anyós el nem választ! címmel indul ősszel a Tv2 napi realityje.
A Tv2 ősszel indítja beköltözős valóságshow-ját, a Perfect Bride hazai verzióját, amely ÖsszeEsküvők - Míg az anyós el nem választ! címmel fog futni. Az Index korábban - a Hír.ma információira alapozva - még arról írt, hogy a műsor az Én, a Nagy Ő és a mamám címet fogja viselni, de a Tv2 hivatalos közlése ennek ellent mond.
A török formátumon alapuló realityben hat fiú és tizenkét lány költözik össze, a srácok anyjával kiegészülve. A dolog pikantériája, hogy a lányok az édesanyákkal laknak egy házban, a fiúk pedig egy másikban - a közös kertet csak a fiatalok használhatják, a fiúk videotelefonon keresztül tartják a kapcsolatot a szülőkkel.

Vagyonért hazudtak szerelmet a Perfect Bride sztárjai

Érdekkapcsolattal vádolták meg a “Perfect bride” indiai adásának egyik párját. A rosszakarók szerint csupán a hírnévért játszották el a mindent elsöprő szerelmet.
Kamuszerelem, érdekkapcsolat, hazugság – harsogták az indiai címlapok a TV2-n hamarosan induló új reality-jének a Perfect Bride egyik párjáról. A pletykák alapjául az szolgálhatott, hogy a menyasszonyjelölt a nyomornegyedből érkezett a műsorba, ahol viszont elképesztő pompa várta a versenyzőket.
Egy maharadzsa palotájában rendezték be ugyanis azokat a luxuslakosztályokat, ahol a lányok, fiúk és anyukáik heteket töltöttek a külvilágtól elzárva. A hölgy hamar hozzászokott a fényűző élethez és randevúik során kiderült, hogy választottja tehetős családból származó fiatalember. A lány már ekkor támadások kereszttüzébe került, mondván, csak a vagyona miatt hajt a férfira.
Azonban amikor szerelmük kiteljesedett, már mindketten kaptak hideget-meleget: a közvélemény nem akarta elhinni, hogy valós érzelmek dúlnak köztük. Sokak szerint szerelmük csupán álca, eljátszott dolog, azért, hogy elvigyék a busás nyereményt és műsor után ismertségüket mindketten megfelelően kamatoztathassák.

Rákóczi Feri lehet a The Perfect Bride műsorvezetője?

Rákoczi Ferenc
Rákóczi Feri mellett Peller Mariann, Kovács Áron és Soma Mamagésa neve is bekerült információink szerint abba a kalapba, amelyből a TV2 új valóságshow-jának műsorvezetőjét húzzák majd elő.
A The Perfect Bride című műsorban menyasszony- és vőlegényjelöltek próbálnak egymásra találni. Ezt a fiúk mamái is árgus szemekkel figyelik majd, és rajtuk múlik, melyik lány esik ki a műsorból.
A műsorvezetőnek így komoly indulatokat kell majd megfékeznie. Ez Soma mellett szólna, hiszen ő otthonosan mozog a lélek útvesztőiben, műsorvezetőként azonban rutintalan, akárcsak Peller Mariann, Kovács Áron pedig már elég régen volt képernyőn önálló műsorvezetőként. Rákóczi Ferenc lehet a legnagyobb esélyes, az ő energiáját viszont a hamarosan induló A Szépségkirálynő műsorvezetése köti majd le.