ÖsszeEsküvők TV2 - Már meg is műtötték Csenge melleit

Kés alá feküdt Csenge (23)! Az ÖsszeEsküvők nyertes párosának hölgy tagja önszántából tette ezt, hogy ma már néhány mérettel nagyobb mellel ébredhessen fel. Évek óta zavart, hogy pici a mellem. Nehezen találtam megfelelő melltartót, mindig igyekeztem olyan ruhákat hordani, amelyek alatt nem látszik a cicim – mesélt a Blikknek Patkó Csenge, Kiki lánya. A TV2 Összeesküvők című valóságshow-jában megismert vőlegénye, Peti (25) azonnal szerelme döntése mellé állt. Nekem Csenge a legszebb a világon, így is tetszik, és persze az új melleivel is tetszik majd, de az ő boldogsága mindennél fontosabb. Látom, őt mennyire zavarja, így természetes volt, hogy támogatom! Bent alszom vele a kórházban, én ápolom majd – mondta Peti a plasztikai műtét előtt. Csenge eleinte kicsit aggódott a szülei véleménye miatt, de utólag kiderült, feleslegesen tette azt. Azt hittem, anyuék leteremtenek majd, de furcsa módon támogattak a döntésben. Tizennyolc éves korom óta látják, mennyit szenvedek, így ők is beleegyeztek. Nagyon féltem a műtéttől és az utána következő néhány héttől, de remélem, az eredmény kárpótol majd. Számomra a mell teljes mértékben hozzátartozik a nőiességhez, az orvosommal, dr. Tizedes Györggyel pedig megbeszéltük, maradunk a természetes méreteknél, így a testalkatomhoz illő implantátumot kaptam – tette hozzá Csenge