Összeesküvők TV2 - Mása még egy esélyt kapott, Norbi az ÖsszeCsapásra készül

Mása 24 órát kapott, hogy beszerezze a válását igazoló okiratokat. Ezt nem sikerült megszereznie, hiszen csak a folyamatot indította el a válása felé, azonban ez elmondása szerint megszakadt. Ahogyan ő mondta, már csak a visszaigazolás hiányzik, hiszen ő megjelent mindenhol, ahol kellett és magát a válást is ő indította el. Véleménye szerint csak egy hivatalos visszajelzés hiányzik a házasság végének igazolásáról.
A műsor készítői még egy lehetőséget adtak Másának, bízva abban, hogy valóban elindította a folyamatot. Segítik abban, hogy a függetlenségét valóban  be tudja bizonyítani és így lehetőséget kap, hogy tisztázza magát a lakótársai előtt is.
Ebben az adásban egy fiú és édesanyja került kiválasztásra a szembesítés által, akik a pénteki ÖsszeCsapás biztos résztvevője lesz. Az ÖsszeCsapástól egy fiúnak lehetősége van megmenekülnie. Mégpedig annak, akit az a lány jelöl ki, aki az iszapbirkózás győztese lesz. A lányok küzdelmének nyertese Mása lett, így ő jelölhette ki azt , aki a védettség biztonságában érezheti magát. Mása Marcit és ezáltal Kati mamát helyezte védettség alá. A szembesítés során a védettséget élvező Marci Norbit nevezte meg. Indoklásként komolyabb okokat ne tudott felhozni, mert ő mindenkit kedvel. Csoki Norbit választotta, bár mindenki arra számított, hogy Ricsit nevezi majd meg. Ennek ellenére Ricsi Csokira tette jelét. Döntését édesanyja és Csoki anyukájának Ircsinek a konfliktusával indokolta, bár szíve szerint Marcira tette volna, hogy megregulázza  a rendetlen fiút. Azt is elmondta, hogy Csokival a viszonya nagyon sokat javult, ám egyértelműen édesanyját vette figyelembe a döntésnél. Norbi Csokira szavazott, mivel szerinte ő ment legtöbbször szembe az írott és íratlan szabályokkal. Péter is hasonló indokokkal Csokit küldte volna az ÖsszeCsapásra. Sziló döntése az adott helyzetben nagyon meghatározó volt. Ő leginkább a lányok rezidenciáján uralkodó helyzettel magyarázta, hogy Norbit választotta. Döntése holtversenyt idézett elő, mely által Marcié lett a feladat, hogy kiválassza az ÖsszeCsapás résztvevőjét. Ő Norbit nevete ismét meg, mivel Csokit közelebb érzi magához.
Norbi és Ildi mama pénteki ellenfelének kiválasztása a holnapi nap folyamán a lányok feladata lesz.