Sokat veszekednek az Összeesküvők szereplői

Drámai veszekedések az ÖsszeEsküvők szereplői között.
Egyre durvább a helyzett az ÖsszeEsküvők rezidencián. Sok a veszekedés és egyre csúnyább.  Az Összeesküvők szereplők kígyót-békát kiabálnak egymásra és nem csak a a lányok, hanem az anyósok is. Kati mama és Erzsók veszekedéseAz anyósok Mása ellen vannak, mely rosszul esik Kati mamának. Erzsók szerint Marcinak nem kell Mása és Kati mama közölte a fiával, hogy csak akkor maradhatnak bent, ha keres magának valaki mást.
Kati mama kihallgatta Erzsók beszédét és visszatámadt. Azon kezdtek veszekedni, hogy kinek miért nem kell Mása. A végén ez átcsapott sértegetésbe és személyeskedésbe. Persze Erzsók és Kati mamának nem ez volt az első veszekedése. Nikó és Diaz egymásnak ugrottNikó bocsánatot szeretett volna kérni Renikétől Sziló levelében foglaltak miatt. Diaz azt mondta Renikének, hogy ne higgye el egyetlen szavát sem. Renike azt javasolta, hogy hármasban beszéljék meg Szilóval. Ebben egyetértettek volna, ha nem szól bele megint Diaz. És kirobbant a veszekedés Diaz és Nikó között. Itt is a konkrétumok helyetti személyeskedés volt a veszekedés tárgya. “Csúzli szájú terminátor”-nak titulálta Nikó Diazt. Nikó úgy látja, hogy Diaz nem találta meg a párját és ezért írígy, hogy Ő jól megvan Norbival.
Ildi szerint az a baj Nikóval, hogy nem gondolkodik mielőtt megszólal. Ildi próbálta védeni Nikót, mert Norbinak Nikó tetszik és ezáltal védte volna a fiát is. Erre Diaz nekiugrott Ildi mamának is.Mása átköltözhetett a fiúkhoz két menyasszonyjelölttelMása a összecsapás jutalmaként beköltözhetett a fiúkhoz. Két menyasszonyjelöltet is vihetett magával. Nehéz döntés volt. Renike egyből kérte, hogy őt vigye. Végül Renikét és Csengét választotta. Nikótól egy üzenetet és egy rózsfűzért vitt Norbinak.Csoki, Norbi és Ricsi átkerült a lányok házába, így a három kialakult “házaspár” a fiúk házában maradt. Norbi a nappaliban akart aludni a lányok házában, de Nikó ragaszkadott hozzá, hogy vele aludjon. A fiúk házában Sziló és Renike elkészítette a franciaágyat, majd Marci és Mása is….aztán lekapcsolták a villanyt és ki is próbálták.Reggelre Ircsinek szétvágta valaki a hálóingjét. Ircsi nyomozásba kezdett. “Nekem nincsenek márkás cuccaim, de ami van az az enyém! Ha még egyszer észreveszem, hogy valaki a ruhámhoz hozzányúl, akkor én leszek az első akit kizárnak, mert kitekerem a nyakát!”
Holnap jön a negyedik szembesítés. Újabb menyasszony kerül kiválasztásara, akinek összecsapásra kell mennie!