Nem tudják az ÖsszeEsküvők női szereplői hogy a neten egész nap láthatóak

Nem informálódtak kellőképp a Tv2 párkereső műsorának női szereplői, azt hiszik, hogy a produkció csak éjjel közvetíti a rezidencia életét. Mint egy beszélgetésből kiderült, beköltözés előtt nem informálódtak elég alaposan az ÖsszeEsküvők női szereplői, többen azt hiszik, hogy csak éjjelente van internetes közvetítés, miközben egész nap, két csatornán át látható a férfi és a női rezidencia élete.
A két stream általában lényegesen élvezhetőbb, élesebb, mint a Való Világ 4-é volt, de hibák is akadnak: volt, hogy percekig nem adtak hangot, majd a stábot lehetett hallani, szerkesztők beszélgetését és köhögését, illetve azt, hogy egy technikus nyanyáknak szólítja az édesanyákat. A hibát a vezérlőben is észlelhették, mert utána elvették a képet, és csak a logót lehetett látni. A fiatal lányok visszafogottan kezdték a valóságshow-t, nemigen mertek konfrontálódni az anyósjelöltekkel, mivel részben tőlük függ a továbbjutásuk. Perpatvar mindenesetre már volt, az egyik anya, Ircsi vagy Ági teremtette le haragosan az egyik lányt, aki szeptember 19-én, hétfő délelőtt elmesélte, hogy arra ébredt, hogy valaki "masztizott" a hálóban. Az anyósjelöltek egymással is harcolnak már, a maszturbálásról szóló, emelkedett hangon előadott eszmecsere után Éva teremtette le egy korosabb lakótársát azért, mert túl hangos, és zeng tőle a ház.