Összeesküvők TV2 - Bőkezű nyeremény Tilláéktól

Igazán bőkezűen bánik a TV2 azzal a párral, akik az ÖsszeEsküvők végső harcából győztes szerelmespárként kerülnek ki.
Nekik ugyanis nem kell arra várniuk, hogy az anyósék segítenek, hiszen a csatorna megalapozza a jövőjüket. Először is, már egy teljesen megszervezett álomesküvővel kezdődhet el a közös életük, és amint visszatértek a luxusnászútról, máris beköltözhetnek egy évre az egyik budapesti lakóparkban lévő lakásba. Emellett egy Lancia Ypsilon, egy gyémántgyűrű és 12 millió forint a valóságshow főnyereménye. Persze, hogy a versenyzőket ez motiválja-e a szeptember 16-án kezdődő műsorban, az hamarosan kiderül, addig azonban a műsorvezetők, Peller Mariann (28) és Till Attila (39) barátkozhattak a gondolattal, milyen is lenne, ha ők lennének a győztesek. – Tillával megnéztük a nyereménylakást és az autót. Igazán akkor esett le az állam, amikor kipakolták a motorháztetőre a 12 millió forintnyi készpénzt; soha életemben nem láttam még ekkora összeget egyben – árulta el Peller Mariann.