ÖsszeEsküvők egyik legidősebb feleségjelöltje Zsanett (28)

Édesapa nélkül nőtt fel Zsanett, az ÖsszeEsküvők egyik legidősebb feleségjelöltje. A csinos, 28 éves lány éppen ezért jelentkezett a TV2  jövő pénteken induló új produkciójába, hogy végre megtalálja a párját, és családot tudjon alapítani.
- Régóta önfenntartó vagyok, dolgoztam már műkörmösként, utazási irodában, eladóként, sőt pókerosztó is voltam. Keresem a megfelelő munkahelyet, eddig még nem sikerült – magyarázta. Zsanett  így van a férfiakkal is, eddig három komoly kapcsolata volt, egy éve szingli. - Veszítenivalóm nincs, ha bekerülök az ÖsszeEsküvők műsorába. Szeretnék egy őszinte, humoros pasit magam mellé, de az a lényeg, hogy valamiért érdekes legyen számomra. Egy kitételem van, ne legyen apuka, mert akit igazán szeretek, annak én akarom megadni azt a örömet, ami a gyerek születésével jár – mondta
Zsanett.