ÖsszeEsküvők TV2 - Hajdú Péter mindent kockára tesz

A TV2 ugyan nagyon bízik az új ÖsszeEsküvők című show-ban, amit producerként jegyez, de azt is tudja: ha kudarcot vall vele, összeomlik, amit eddig felépített, soha többé nem kap komoly megbízást a szakmában.
OROSZ RULETT Mindenét egy lapra teszi fel Hajdú Péter, aki közel másfél évtizedes televíziós karrierje legnagyobb feladata előtt áll. Az ÖsszeEsküvők producereként hetek óta napi tizennégy órát van talpon, mert tudja: az „anyósos műsorral” tarolhat, mivel a valóságshow még mindig a legnézettebb műfaj a televíziózás világában.
– Az év hátralévő része nagyon kemény lesz – mondta a műsorvezető-producer.
– Igaz, ebben a show-ban nem vagyok képernyőn, így biztos, hogy nem velem azonosítják majd a nézők. A házba beköltöző tizenkét lány, hat anyuka és fia között azonban biztosan lesznek majd, akik néhány hónap alatt sztárokká válnak. Mint ahogyan ez Majkának, az egyik műsorvezetőnknek is sikerült. Nem tagadom, ez egy közel egymilliárdos vállalkozás, s az én cégem gyártja a TV2-vel közös produkcióban. A csatorna biztosítja a stúdiót és a technikát, minden más az én kötelezettségem. Azt nem árulhatom el, ki milyen arányban veszi ki a részét a költségekből. – Nagyon hiszek ebben a produkcióban. A szakma legkiválóbb kollégáival dolgozhatom együtt, azokkal, akik a ValóVilág első szériáit is készítették: Ökrös Gergő a kreatív producer, Vörös Tamás a főszerkesztő, Ámon László a rendező, s mindannyiunk „főnöke”, Vízvárdy Bence is aktív részese volt a konkurens akkori sikereinek. A műsorunkban kétszer annyi kamera lesz, mint a riválisoknál, s a tét is jóval nagyobb. Az anyósok beköltözésével pedig valós, nem kívülről generált konfliktusok, játszmák, illetve cselszövések tanúi lehetünk majd – magyarázta Hajdú.
A Frizbi házigazdája tisztában van azzal, hogy nagy kockázatot vállalt, mert ha a műsor sikertelen lesz, elesik a további zsíros megbízásoktól.
– Mindenbe bele lehet bukni, de én hiszek ebben a műsorban, karrierem mérföldköve ez a show – tette hozzá.