Összeesküvők TV2 - Csenge és Péter párosa nyerte az Összeesküvők fődíját!

Ma eldőlt, hogy ki nyerte az Összeesküvők fődíját! Egy autó, egy lakás, és havi 1 millió forint lett a jutalma Csengének és Péternek.
Az Összeesküvők elején a 3 pár szavazatainak aránya 43.9%, 37.1% , 19% volt. Attól, aki a legkevesebb szavazatot kapta el kellett búcsúzni és már csak két pár maradhatott így. A 19.1%-ot kapott párnak távoznia kellett és csak a “bronzérmet” kapta meg. Ez nem más, mint Mása és Alekosz párosa volt.
A szavazás folytatódott tovább és a másik két pár fotója továbbra is rejtve maradt. A nézők úgy látszik nem tudták komolyan venni Alekoszék pár napos párkapcsolatát. Ezek után megmutatták, hogy 54.2%-a van az egyik és 45.8% szavazataránya a másik párnak.
Következő állásnál már megmutatták a képeket is. 55.1%-al Csengéék vezettek Nikóékkal szemben.
A régi versenyzők is megtalálták párjukat. Alexa és Norbi is együtt van, sőt már össze is költöztek.
Petra, Csilla, Enikő, Diaz, Mása, Dóra, Norbi, Marci – Csengének és Petinek drukkolt. Zsanett, Renike, Alekosz – Ricsi és Nikó táborát erősítette.
Csenge és Nikó beöltözött menyasszonynak, a két fiú pedig frakkban várta az eredményhirdetést. Elkezdődött a nézői SMS szavazatok összesítése és kiderült, hogy Csenge és Péter nyerte az Összeesküvőket és elvihette a fődíjat. 55.1%-al Baranyi Péter és Patkó Csenge az Összeesküvők álompárjaként megerősítette hitvesi esküjét és Ők az első magyar valóságshow házastársak.
Ezt a fogadalmat hivatalosan is meg kell erősíteniük, ehhez el kell tennie 30 napnak, de addig is jár nekik a fődíj.