TV2 Összeesküvők - Három hónap után megölelhette gyerekeit Mása

Három hónap után tegnap először ölelhette magához gyerekeit Mása (23), az ÖsszeEsküvők menyasszonyjelöltje. Natikát és Zolikát a TV2 valóságshow-ja előtt a kétgyermekes anyuka a Moszkvában élő nagymamához költöztette, hogy amíg ő a műsorban keresi a boldogságot és új férjét, addig is biztonságban tudja szeme fényeit. Mása tegnap nagyon meglepődött, amikor egyszer csak megpillanthatta a csöppségeket a rezidencia hálószobájában.
Ezt nem hiszem - hajtogatta az első sokk után a könnyeit törölgetve Mása, miközben felváltva ölelte magához hol a kisfiát, hol a kislányát, akik nagyon meglepték édesanyjukat azzal, hogy oroszul válaszoltak Mása kérdéseire. Nem csoda, hiszen a két pici az elmúlt három hónapot a csak oroszul beszélő nagymamával töltötte, magyar szót nem hallottak, így teljesen össze voltak zavarodva, amikor a rezidencia előtt kiszállva a taxiból csupa magyar ember vette őket körül. A picik az első pár perc tanácstalanság után szinte azonnal megszokták a környezetet, félóra múlva már az ágyon ugrálva mesélték a három hónapja nem látott édesanyjuknak, mennyi minden történt velük. Zolika a nagymamától kapott kismackót mutogatta, miközben nyugtatgatta az anyját, hogy nem kell sírnia, mert már itt vannak, Nati pedig hatalmas szemekkel nézte a valóságshow háziállatát, a nyuszit.
Pár perc múlva a kicsik már a rezidencia lakóival játszottak. Ricsi és Peti is örültek, hogy új arcokat látnak. Persze a lakótársak, akik ezzel együtt versenytársak is, azonnal össze-összesusmogtak az újraegyesült kiscsalád háta mögött, Nikón kifejezetten látszott, mennyire megijedt attól, hogy az eddig szívtelen anyának tartott Mása a picik látogatása miatt számos szimpátiapontot szerzett a gyerekei látogatása miatt. Vája, Alekosz anyja pedig szinte azonnal amolyan nagymamaként kezdett.