TV2 Összeesküvők - Csengét már három éve kiszúrta magának vőlegénye Péter

Leendő férje a TV2 főzőműsorában, a Hal a tortánban látta először Patkó Csengét, és már akkor megtetszett neki, így az Összeesküvők promójában egyből felismerte. A pénteken lezárult műsor győztes párja nem vesztegeti az időt, állítólag tényleg összeházasodnak januárban, mert szeretik egymást.
„Petivel úgy döntöttünk, hogy az első napokat mindenképp otthon töltjük nyugalomban: először ő aludt nálunk két napot, a harmadik éjszaka pedig én aludtam náluk” – mondta a Velvetnek Patkó Csenge, aki pénteken megnyerte az Összeesküvőket pasijával, Baranyi Péterrel. Nem várnak, hanem összeházasodnak.
A pár legelőször vasárnap tette ki a lábát a házból és ment emberek közé, elintézték a karácsonyi bevásárlást. „Most kezdünk visszarázódni a normális kerékvágásba. Jóval felszabadultabbak vagyunk kint, mint bent a rezidencián, sokat hülyülünk és röhögünk. Azért az egy nem mindennapi helyzet, hogy az ember be van zárva hónapokig és nem érik külső ingerek” – magyarázta a menyasszony, aki, úgy tűnik, a többi showműsor kamuaráival szemben tényleg menyasszony.
„Januárban lesz az esküvőnk, amit a TV2 szervez nekünk, és ahol igent fogunk egymásnak mondani. Már nagyon várjuk – és nemcsak mi, hanem az egész család és minden ismerősünk. Folyamatosan pörgünk, egyfolytában kérdezzük a csatornát, hogy pontosan mikor lesz az esemény, de még nem tudjuk a pontos dátumot.”
Patkó Csenge hozzátette, bár pár héttel ezelőtt elhangzott az a mondat a szájából, hogy még nem szerelmes Petibe, az csak egy részlet volt a hosszú monológjából, amiben kitért arra is, hogy a legjobb úton jár afelé, hogy szerelmes legyen. „Aki online követte a műsort, az maximálisan tisztában van az érzéseimmel, ahogyan Peti is. Napról napra egyre közelebb kerülünk egymáshoz, egyre jobban megismerjük egymást, és mivel a kinti életben minden jóval gördülékenyebb és felszabadultabb, már tudom azt mondani, hogy szeretem Petit. Maximálisan biztos vagyok magamban és a páromban is.”
A játékostársak és a nézők számára az eltelt három hónap alatt egyértelműen az rajzolódott ki, hogy Patkó Csenge sokkal karakánabb, mint pasija – ebből Majka egy viccet is elsütött mikuláskor, amikor is papucsot ajándékozott a férfinak. Az ara szerint viszont szó sincs arról, hogy ő viselné a nadrágot: „Peti nagyon feszült volt bent, azért tűnhetett ez így. Neki igenis van saját véleménye, aminek hangot is ad, úgyhogy én úgy gondolom, egyenlőek vagyunk ebben a kapcsolatban.”
A média szakot végzett lány bevallotta, már a legelső nap kiszúrta magának a fiút, és amikor kezet fogtak, eldöntötte, hogy kell neki. Mindemellett az is kiderült, Patkó Csenge nem volt ismeretlen Baranyi számára, a vőlegény ugyanis három éve a Hal a tortánban már látta az egyébként a Velvet arcán is induló menyasszonyát, aki nagyon megtetszett neki. „Peti nagyon csodálkozott, amikor látta a műsor promóját, hogy milyen lányok fognak szerepelni. Ez a sors keze, úgy gondolom.”