ÖsszeEsküvők TV2 - Csoki és Zsanett szerelme szép lassan ellaposodik

ÖsszeEsküvők Zsanett: Csoki hátba támadott. Az ÖsszeEsküvők Enikője milánói útjukon rámászott Csokira, akinek a show-ból kiesett barátnője, Zsanett kiakadt, és nem látja értelmét a kapcsolat folytatásának.
SZAKÍTÁS Csoki és Zsanett szerelme szép lassan kezdett kibontakozni az ÖsszeEsküvők-rezidencián, Milánóba is együtt készültek, ám a kalandvágyó menyasszonyjelöltnek pénteken minden álma összetört. A nézők Mását szavazták vissza a rezidenciába, párja, Csoki pedig ellenfelét, Enikőt választotta a milánói útra úgy, hogy tudta: a céltudatos szőke lány is párja ellen szavazott. Ennek ellenére szombat reggel együtt indultak az olasz városba, ahol Enikő rámászott Csokira. Ölelgette, bújt hozzá, fogdosta, egyszóval értésére adta, nem lenne ellenére, ha közelebbi viszonyba kerülnének egymással. Eközben a kiesett Zsanett családjával töltötte a hétvégét, és azon gondolkodott, hogyan tovább. – Valamiért úgy kellett történnie, hogy én essek ki. Még aznap megnéztem az éjszakai adást, ahol láttam, hogy Csoki valójában hogy áll hozzám. Azt mondtam neki, hogyha játszani akar, vigyen magával bárkit Milánóba, de ha számítok neki, akkor vigye Csengét. Enikőt választotta, azt a lányt, aki ellenem szavazott, ezzel pedig a tudomásomra hozta, hogy semmit nem jelentettem neki –mondta a Borsnak az özszetört szívű lány, aki komolyabban tervezett az indiai származású fiúval, ám ezek után ő is másképp áll hozzá.
- Ha összejönnek Enikővel, az immár az ő dolguk. Csoki hátba támadott, én pedig lezártam vele a kapcsolatomat. Innentől kezdve nem számít nekem. Nem várom meg – tette hozzá Zsanett.