Összeesküvők TV2 - Lánykérés a rezidencián

Nagy nap köszöntött be az ÖsszeEsküvők életébe. Lánykérés történt a rezdencián.
Már csak egy nap és kiderül melyik pár viszi el az ÖsszeEsküvők főnyereményét. Természetesen csak az a pár nyerhet, akik vállalják, hogy összeházasodnak a műsor keretében. Ehhez azonban először mek kell kérniük a fiúknak a menyasszony-jelöltek kezét.
Alekosz még utolsó próbálkozások tesz Mása meghódítására. Mása talán először mutatkozott nyitottnak a kapcsolatra, ám nyilván ehhez igen sok köze van a közelgő fináléhoz. Mind a kettőjüket megérintette a nyeremény szele és így még a sérelmeiket is félretették a nyeremény érdekében.
Mását hatalmas meglepetés érte. Édesanyja gyermekeivel érkezett a rezidenciára.  Mása legnagyobb megdöbbenésére a gyerekek három hónap alatt megtanultak oroszul, mindezt úgy, hogy mikor a nagymamával elutaztak egyáltalán nem beszélték a nyelvet.
A rezidencián Vája volt legjobban elragadtatva a gyerekektől. Alekoszt is megérintette, ahogyan Mását a gyermekeivel játszani látta. Az elválás nehéz volt a gyermekeknek és az édesanyának is, ám Mása még mindig úgy gondolja, hogy nehéz, ám jó döntést hozott a jövőjük érdekében.
Eljött a nagy pillanat. A fiúknak a választott lány elé állva kellett megkérniük annak kezét, amennyiben úgy gondolták, hogy feleségül kívánják venni őt. A lánykérést az anyukáknak is jóvá kellett hagyniuk. Ricsi, Péter és még Alekosz is megkérte választottja kezét, így változott a helyzet és immár három pár indul a főnyereményért. Alekosz ugyan csak a fináléba invitálta Mását, ám a főnyereményt csak akkor vihetik el, ha a legtöbb szavazatot kapó pár mindkét tagja megerősíti a házasodási szándékát.