ÖsszeEsküvők TV2 - Pózolni tanultak az ÖsszeEsküvők menyasszonyjelöltjei.

A TV2 valóságshow-jának még versenyben lévő lányai, Csenge (23), Niko (22) és Mása (23) egy versenyautó mellett készítettek olyan fotókat, amely minden szerelőműhely munkatársának az öltőszekrényére való, amolyan szexi naptárként is.
A lányok nagyon élvezték a profi fotózást Szalay Balázs Dakar-versenyző csodajárgányán.
– Persze, így az utolsó héten már minden olyan lehetőséget élveznek, amelyet a rezidencia falain kívül tölthetnek, de meg kell hagyni, nagyon jól ment nekik a pózolás – árulta el a műsor főszerkesztője, Vörös Tamás.

A lányok egyébként nem véletlen kapták ezt a lehetőséget, hiszen így fel tudtak készülni a következő feladatra.
Meglátogatta őket ugyanis Benkő Dániel, aki előre közölte a műsor készítőivel, hogy vannak elképzelései arról, mivel töltené bent az időt.
A lantművész ugyanis arra kérte a fiatalokat, hogy a fiúk fessék le a pózoló menyasszonyjelölteket. Nagy valószínűséggel a profi fotók nagyságrendekkel jobban mutatják majd be a trió bájait, mint a vőlegényjelöltek alkotásai, amelyeket természetesen a nézők összehasonlíthatnak majd a tévében.