Összeesküvők - Hajdú Péter szerint a jó munkának beérik a gyümölcse

A producer szerint a jó munkának beérik a gyümölcs, a valóságshow előkészületeiben pedig még több is volt, mint jó munka. A nézők még nem ismerik az arcokat, nem tudták őket megszeretni, időre van szükségük. Hajdú Péterről lassan kiderül, hogy nem is műsorvezető, hanem főállású producer, hiszen elmondása szerint már 1997 óta teremti meg az anyagi háttért saját műsoraihoz. Sarka Kata férjével az ÖsszeEsküvők-villában beszélgettünk, ahol elsőként beavatott minket a producerkedés rejtelmeibe. „Mindig önállóan mozogtam, csak egy nagyon rövid ideig voltam csak műsorvezető. Szeretem, ha én állok a saját műsoraim mögött.” Az ÖsszeEsküvők című reality közelébe úgy került, hogy a TV2 megtendereztette a produkciót, amiből az ő cége került ki győztesként, azaz ő adta a legjobb árat a műsor legyártására. „A Tv2-nél ekkora volumenű produkció még nem volt külső gyártásban. Komoly összegekről van szó, hiszen ne felejtsük el, hogy a rezidencia csak az egyik helyszín, van egy közel ötvenmilliós díszlet a késő esti produkcióra is, ez napi két adás, plusz ott vannak a kiszavazások péntekenként, ahhoz még stúdió is kellett. A stúdiót és a technikai eszközöket a csatorna biztosítja, a cégem koprodukcióban készíti a műsort a TV2-vel." Hajdú Péter sok kimutatást végignézett, ami meggyőzte, hogy ÖsszeEsküvőknek tényleg igenis lesz létjogosultsága a honi valóságshow-piacon. „Ez a műsor mindenhol sikeres volt, Olaszországtól, Törökországon át, mindenhol, ahol adták” – véli, hozzátéve, hogy a formátumot nem a fent említett országokban uralkodó mama kultusz hazai átemelése miatt választották, hanem egy másik, az anyóskultusz miatt. „Az anyósok árgus szemekkel nézik a lányokat, figyelik, hogy mennyire háziasak, de az anyós akár bimbódzó szerelmeket is képes szétrombolni, és ez a lényeg.” Az anyósok így nyilvánvalóan kulcsfontosságúak, ennek alapján keresgéltek „cukit és hárpiát” egyaránt, nem elhanyagolva a kérdést, milyen a fia. „Ha konfliktus lesz a lány és anya között, de a fiúval amúgy minden oké, akkor lesznek bajban. Profi csapat válogatta ki a szereplőket, akik pszichiáterrel beszélgettek, megnézték alkalmasak-e az együttlétre, satöbbi. Orvosi vizsgálaton is átestek, szerencsére makkegészséges mindenki” – állítja Hajdú, aki szerint mindez kollégái profizmusát dicséri. „Volt beleszólásom a szereplők kiválasztásába, de ezt az a csapat irányítja, akik annak idején sikerre vitték az első Való világot. Ez más műfaj, mint amit eddig csináltam, olyan szakemberek kellenek, akik értenek hozzá, olyan nem tudja ezt megcsinálni, aki nem foglalkozott soha ezzel.”
Hajdú Péter ebben a kivételes esetben nem vágyott különösebben a reflektorfényre, hiszen – mint azt soha nem felejti el megemlíteni – ő már olyan illusztris személyekkel interjúzott, mint Orbán Viktor vagy Robert de Niro. „A Frizbi mellett nem akarok más műsort, nem lenne jó, mert nem lennék többé hiteles. Én nem egy alkalmazásban lévő műsorvezető vagyok, egy valóságshow levezénylése nem nekem való. Tillát felkértük azért, mert sok műsorban szerepelt, nagyon profi és ez áll jól neki. A Frizbi csak most kezd beérni, de ha majd egyszer, nagyon, nagyon sokára hanyatlásnak indul, akkor talán el tudom magam képzelni más műsorban is. Fontos, hogy ki miben hiteles, én nem lennék jó vetélkedőben, mint ahogy Fábry Sándornak se jött be. Mindenki találja meg azt, ami neki a legjobban áll.”
A producer reagált a pornóvillás kritikákra is, mondván az utolsó polcig mindent lebontottak, falakat törtek át, tehát elméletben semmi nyoma nincs annak, hogy mi zajlott a múltban a rezidencián. „Szerintem ez nem támadási felület, most csak azért, mert az RTL Klubos kollégák megtalálták ugyanezt a házat, még nem megyek a Dunának. Ráadásul egy kicsit sem hasonlít arra, ami volt. Kívül értelemszerűen kevésbé, de itt is változtattunk, elbontottunk dobogókat. Valójában felépíthettünk volna a nulláról egy házat, de az bonyolult az építési engedélyek miatt, a TV2 székháza viszont alkalmatlan arra, hogy ott alakítsunk ki ilyesmit. Amikor megtetszett ez a ház, szóltak, hogy itt forgott a Benkő show-ja, meg néhány felnőttfilm, így nem ültünk le, de ennyi. Ez egy munkahely, nem is tekintünk rá másképp” – mondta, de arról, hogy mi lesz az éjjel-nappal tartó bulizással, amitől a környéken lakóknak már a birtokvédelem kérése, avagy némi pénzbeli kártérítés is megfordult a fejükben, nem sokat tud egyelőre. "Nem én vagyok a felelőse ezeknek a dolgoknak, ilyesmiben a TV2 a kompetens, én nem kapcsolhatok le villanyokat."
Hajdú Péter valódi feladata szerint a rábízott több száz milliós összegből szerződtette a gyártó kollégákat, és intézte a villa teljes kialakítását is. „Ha bukik a show, az borzasztó lenne, mert nagyon sokat dolgoztunk, és szerintem a jó munkának beérik a gyümölcse. Sokszor éjjel kettőkor értem haza, ez a műsor sikerre van ítélve" – állítja ezt annak ellenére, hogy a jelenlegi nézettségi mutatók szerint nem állnak túl jól. "Az első adás hatalmas sikert aratott, de egy ilyen műsor beindulásához idő kell, még nem alakulhattak ki a szereplők iránti érzelmek, hiszen a nézők nem ismerik a őket. Még valóban nem hozza az elvárt nézettséget, csatornaátlag körül teljesít, de ez nem meglepő, lévén huszonhét emberről beszélünk."
Bár a műsorvezető állítja, hogy az ÖsszeEsküvők nem egy Aranypart -féle trashreality, azért úgy véli, hajlandók megfelelni a nézői elvárásoknak, és amennyiben a nép látni akarja, ahogy a nők zuhanyoznak, akkor látni fogja. "A mi műfajunkban egyetlen objektiv mérce van, a nézettség."