TV2 ÖsszeEsküvők - Niko betámadta Csengét

A menyasszonyjelöltek és az édesanyák is pletykásnak tartják a TV2 ÖsszeEsküvők című műsorának Nikóját. A szókimondó lány ezúttal Csenge lelkébe gázolt bele. A bevállalós lány valóban nem tesz soha lakatot a szájára, ám ezzel együtt nem tartják a mamák rosszindulatúnak. A leginkább talán Csenge orrolt meg vetélytársnőjére, ahogy mondta, szeretné, ha leszakadna híres apjának, az Első Emelet  Kikijének emlegetéséről.
Niko ugyanis úgy gondolja, és ezt ki is fejtette, hogy a lány éppen édesapja miatt nem tud teljesen feloldódni a Rezidencián, és szolidabbnak mutatja magát, mint amilyen. A vagány menyasszonyjelölt mindemellett nem érzi, hogy bármi rosszat is mondott volna Csengéről, ám Mása felhívta arra a figyelmét, hogy nem volt teljesen korrekt. Niko megpróbálta a konfliktus Csengével is rendezni, és elmondta, tisztában van vele, hogy nagy szája miatt erőteljes pozitív vagy negatív érzéseket vált ki az emberekből. A híres zenész lánya megkérte Nikót, hogy ne a háta mögött beszélje ki, és ne gerjessze az indulatokat az "apás" témával. Csenge hozzátette, hogy papája miatt úgysem nyerheti meg a játékot, így inkább ez hátrány és nem előny.