Összeesküvők TV2 - Alekosz és Vája asszony költözött az ÖsszeEsküvők rezidenciájára.

Új lakók költöztek a műsorba. Nem más, mint Alekosz és Vája asszony költözött az ÖsszeEsküvők rezidenciájára.
Alekosz amint beköltözött, azonnal felmérte a terepet. Rögtön pártfogoltat is választott az ÖsszeCsapásra és I LOVE MÁSA feliratú kitűzőt öltött magára. Egyben azt is kifejtette, hogy Másával tervei vannak.
Alekosz és édesanyja teljes értékű lakói lettek a rezidenciának. Egy hetet ugyan még védettségben tölthetnek, majd ezek után rájuk is ugyan úgy lehet szavazni, mint a többiekre.
Ricsi elérkezettnek látta az időt, hogy félredobja szégyenérzetét és vállalja Nikoval a kapcsolatát. Ennek jegyében Niko mellé költözött. Renike kezdi elhinni, hogy a kapcsolat igaz érzéseken alapszik, ám erre még nem tenné a fejét, azonban Sziló egyáltalán nem hisz a kapcsolat őszinteségében és számára nem szimpatikus, ahogyan a játékot játsszák.
A fiúknak meg kellett nevezniük egy lányt, akik számukra párjuk mellett még szimpatikus. Ezzel a lánnyal egy egész napra összekötötték őket és innentől kezdve minden egyes tevékenységet, beleértve a fürdést és a toalettet is együtt kellett intézni. Számos játék tette féltékennyé a párokat, melynek hangot is adtak. Estére mindez egyre kellemetlenebbé vált. Mónika Marcival, Ricsi Renikével alkotott egy párt. Ricsi nehezményezte a látottakat és szó szerint elhányta magát. Na neeeee…. Renikének sem tetszett, hogy Sziló és Diaz érzékien érintették egymást, de igyekezett uralni féltékenységét.
Csenge, Kati mama és Marci között parázs vita alakult ki beérkező sms miatt. Utólag persze mindenki megbánta a történteket, azonban vissza már nem tudták fordítani az idő kerekét.
Alekosz és Vája mellett újabb játékosok kaphatnak lehetőséget a beköltözésre. Erre a műsor végén Majka ismét felhívta a figyelmet. Holnap ÖsszeCsapás, melynek során kiderül, hogy Mása vagy Enikő távozik a rezidenciáról.